Szóval nem hiszek a halálra ítéltségben. A változás létének és elkerülhetetlenségének tagadása viszont mind egyéni vonatkozásban mind civilizációs mértékben halálra van ítélve. Tehát ha nem szokványos módon használod a "halálra ítélt" kifejezést, akkor végül is van értelme annak a kijelentésnek, hogy "a civilizációnk halálra van ítélve". Na de ha ezt csak így leírod, akkor mindeni a szokásos módon fogja érteni, azaz kb. azt fogja érteni, hogy eljõ a civilizációnk halálának pillanata, az összedõl, az emberek eltûnnek, kihalnak, akármi. Én ebben nem hiszek, mert ennek nem látom jelét.
Az "új korszak kezdete" is értelmezhetõ és elfogadható számomra, de megint csak átértelmezés után. Hisz ahogy írtam, szerintem minden folytonos, minden pillanat egy új korszak kezdete. Az, hogy az ember kinevez napokat kezdetnek, sokszor nem szerencsés. Mert pl. van hivatalos dátuma a II. VH kezdetének, de közben mindenki azért tudja, hogy az nem úgy van, hogy egyik nap még minden a régiben van, aztán másnap felkelnek az emberek, és bejelenti számukra a vezetõ, hogy na most akkor háború van. A változás mindig folyamatos, és nem ugrásszerû, még akkor is, ha bizonyos változások gyorsabbak, mások lassabbak.
De a lényeg az, hogy valamirõl írsz, ami "fölöttünk" van. Nem tudom pontosan mire gondolsz, de nekem erre is van egy értelmezésem, amibõl kiindulva azt mondom, hogy ez ami holnapután fölöttünk lesz, ez tegnapelõtt is fölöttünk volt, és hatással volt ránk, és a hatás kiváltotta változás folyamatosan jelen volt. Ahogy a hatás és kisebb-nagyobb változás is folyamatosan jelen van az egyén életében is, attól függetlenül hogy tudatosul-e ez benne, vagy attól függetlenül, hogy a gyorsabban, vagy a lassabban változók közé tartozik-e. (Persze a változás ritmusa egy életen belül is változik, ahogy az ember bioritmusa is más körülményeket biztosít egy napon belül is és egy éven belül is, eh, kezdek megint csapongani, ebbõl is látszik, hogy szerteágazó témáról van szó.)
Mivel jól elveszítettem a fonalat, így egyelõre itt be is fejezem.