Nem láttam még a filmet, meg akartam már nézni, mert a trailer fasza látványos volt, de még nem jutottam el oda.
Repülés közben is jelentkezik ez, de azt csűrővel könnyű ellentartani. De normál repülés közben sem a légcsavar sem a hajtómű nem forog lassan, ergo a hirtelen full gáz sem annyira drámai változás, hogy fejre álljon, plusz ugye a csűrő is sokkal hatásosabb. Leszállásnál ez már gond lehet, főleg ha egyébként is átesési sebesség közelében repült (ha jobban megmerült final-on, mint kellene, akkor tuti a sebesség volt kevés).
Leszállásnál átesési sebességnél (vagy akár fordulóharcban is, nagy állásszögön tépve a gépet) az is veszélyes, ha koppig becsűröd valamelyik oldalra, akkor a csűrő szakaszán simán kritikus állásszög fölé lehet vinni a szárny állásszögét, és lebillenhet a gép szimplán csak attól, hogy ellene csűrtél az egyik oldalra történt dőlésnek. Bf 109-esen is elsősorban a biztonságosabb leszállás miatt volt az orrsegédszárny a gépre tervezve, ezért volt csak a csűrő szélességében rászerelve, és az csak másodlagos hatása volt, hogy normál fordulóharcban is sokkal jobb lett emiatt, és ha át is esett, akkor is végig kontrollálható maradt (kifejezetten nehéz volt szándékos dugóba vinni, viszont ha benne volt akkor nagyon szemét módon dugózott).
Vagy csak simán meg akarta emelni az orrát, de ahhoz már egyáltalán nem volt sebessége, és gázadástól függetlenül lebillent volna amúgy is.
Tényleg több oka lehet, ezért a leszállás, főleg egy ilyen billegő teknőre tényleg a legveszélyesebb része a repülésnek (amiben nem kapnak szerepet a fegyverek).
Más téma, de pl a P-47-ről van fent neten oktatóvideó, amiben figyelmeztették a pilótát annál pl ha akár 4.5km magasról ha leborítottál, és nem húztad teljesen alapjáratra a motort, akkor nem jött ki a földig. Pl ez is olyan amit én eddig csak CloD-ban éreztem, hogy 109-essel is qrvára figyelni kell, hogy milyen sebességről borítasz le, és meddig tartod zuhanásban, mert pillanatok alatt túl tud gyorsulni, felkeményedik a bot (szerencsére lehet trimmelni) és nehéz felhúzni mielőtt átlépné a Vmax-ot. Vagy múltkor pl bombaoldást elfelejtettem beállítani egy újrainstall után, és ahonnan a többiek simán felhúzták, én a rajtam maradt bombával beleálltam a földbe mint a gerely. Shit happens :)