Nekem pont ez volt benne a pozitívum. Kaptunk egy tényleg pörgős másfél órás filmet a felesleges üresjáratok nélkül.
- Nem volt könnyen szemmel távolba meredés és az amcsi zászlóra gondolás.
- Nem nyilvánította ki senki 5 percenként, hogy menyire boldog, hogy a hazát szolgálhatják.
- Nem volt a barátnője képét mutogató zöldfülű, aki majd természetesen később egy hosszú és szomorú jelenet végén meghal.
- Nem volt nyálas buzditó szövegeket mondó parancsnok miközben a háta mögött az amcsi zászló lobogott.
Ez kb minden hábrús film majdnem 50%-át kiteszik. Nekem ezek egyáltalán nem hiányoztak, ezek a dolgok. Helyette szinte folyamatosan pörgött a film az elejétől a végéig. A "pure military actiont" - ezerszer jobban élveztem mint bármilyen nyálas időhúzást.
Nem ismertük meg a legénységet? Kit érdekeltek? Mit adott volna hozzá a történethez ha meg tudjuk, hogy ki mért lépett be a seregbe, meg hogy várja őket otthon az asszony? Csak időhúzás lett volna. Megették a kötelességüket és néha meghaltak. Több szerepre nem volt nálunk szükség. Külön tetszett ,hogy ahogy telt az idő, műszakról-műszakra cserélődtek, ahogy a valóságban is.
A németek mondjuk hozták a szokásos filmes "formájukat" és természetesen mind csecsemőevő-nőerőszakoló szörnyeteg volt, de mivel tengeraktjárókról szólt a dolog, ezért jól állt nekik a arctalan ellenség szerepe.
Nekem tetszett a Greyhound. Felesleges sallangoktól mentes pörgős másfél óra volt.