A filmről a Rózsabimbón, Orson Wellesen és azon kívül, hogy a világ legjobb filmjei között tartják számon (mondjuk ez utóbbit az imdb 90. körüli helye kicsit árnyalja), nem tudtam semmit sem a filmről, így viszonylag elvárások nélkül ültem neki. De még így is kevesebbet adott, mint amire számítottam.
Azt meg kell hagyni neki, 80 éves létére, meglepően mozgalmas és teljesen időt álló alkotásról beszélhetünk. Ez a film, konkrétan korának A Wall Street farkasa.
De amíg az előbb említett filmben, ennek a káosznak volt egy jó üteme, addig ennek, olyan érzetem volt, mint ha egy rögtönzött jazz előadást hallgatnék. Az egész film egy egybemosódó hangzavar, mindenki egyszerre beszél, a beszélgetés mellett, mögött mindig van valami figyelemelterelő tánc, tömegjelenet, kiabálás. A karakterek nem csak egymást szavába vágnak, de saját mondataikat sem mindig fejezik be, és már úgy kezdik/folytatják az új mondatot. Lehet csak engem zavart, de nagyon kivetett a filmből.
Pedig a díszletek látványosak, a kamera kezelés egyszerűen lenyűgöző, a jelenetek megkomponálása tökéletes. A maszkok, a színészi játék simán elférne egy mai filmbe is. Maga a történet "mondanivalója" is tetszett, az, ahogy elindul az újságíró a "Rózsabimbó" nyomon, hogy megmagyarázza a főszereplő halálát, életének értelmét. Majd a végén kilyukad oda, hogy az egész kirakósban, ez csak egy apró darabocska. Ahogy mondták, egyetlen szó, nem magyarázhat meg egy egész életet.