11 évvel 3 hónappal és 19 nappal ezelőtt elkezdtem egy '95-ös sorozatot. Majd az év aug. 22-én be is fejeztem. 10/10 A záró filmet szintén aznap behúztam. 8/10. Majd 2 nappal később elkezdtem a sorozat 2007-es remakejét. 9/10. Újabb 2 nappal később a 2009-es 2. részt is megnéztem. 9/10. Ekkora következett 3 év várakozási idő a 3. részre. 8/10. 8 évvel később megérkeztünk a mába. És ezzel lezárult egy történet...
Nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak. A film első 2/3-a mondhatni a várakozásoknak megfelelő szinten folyik, ahol talán kicsit túl sok minden is történik. Az hogy Anno az in medias res után nyugvó pontra helyezi a filmet egy jó fél órára, és olyan képeket kapunk, amik nem jellemzőek a filmekre, az nagyon jó döntés volt. Betekintést nyerünk abba a közegbe, amire szerintem az események ismeretében sokan kíváncsiak lehetnék. Legalábbis engem érdekelt ez az oldal is.
Utána pörögnek fel a dolgok. Már nem nagyon tud hova, de még mindig tovább pusztul a világ. Aztán az utolsó harmadra elgurul teljesen a gyógyszer. A józan ész itt már nem segít. A tetőponton az a helyzet áll fel, amire menetközben gondoltam, de ettől még tökéletes volt. Aztán vége. Én pedig ott állok és csak folynak a könnyeim. Mert ez így volt jó...