"Jön... jön!" - kiáltotta teli torokból Horváth Ferike, miközben erőteljesen markolta az apró fotelka kopottas karfáját, és minden lelki erejével azért küzdött, hogy a pokol tüzéből előhentergő hórihorgas szarvasember ne tudja őt levinni oda, ahol az örökkévalóságig vulkáni hamuval masszírozzák majd a testét, és mindennap feldugnak neki egy angol munkafüzetet.
De a kisfiú kitartásának hála, valamint Julika néni és a háznép hősies erőfeszítéseinek köszönhetően a démon alaposan megpicsázva, és szenteltvíztől átázott gatyában menekült vissza a szenvedés dimenziójába.
És évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre elég bátorságot gyűjtsön a visszatérésre. Viszont ezúttal (korábbi tapasztalataiból okulva) messzire elkerülte Enying térségét, helyette a festői szépségű USA-beli Oregon államban vetette meg a lábát, hogy egy gyerekeit nevelő tisztes édesapát inzultáljon.
Lassan csordogáló felvezetést kapunk, eleinte nem is vágjuk mi van, csak azt, hogy az apukával valami nem oké, és a bányában, ahol tartózkodott, történtek bizonyos dolgok. Az iskolás fia viselkedése is erősen hajaz egy traumatikus abúzuson átesett kiskorú jellemvonásaira, ami fel is tűnik az alsós tanítónénijének. Alapjaiban a pozitívumok, amit el tudok mondani a filmről a helyszín, mert oda egy túra mindenképpen megérne egy misét. Gyönyörű hegyvölgyes a panoráma, tavak, folyók, szerpentines utak mindenütt, és baljós ködfoszlányok úsznak a pöffeszkedő hegyek oldalán, amelyek fagyos csendben hallgatnak arról a rengeteg dologról, amit az évezredek során láttak. Másik pozitívum, hogy van benne izgalom, bár nem tolták annyira túl ezt a szegmenst, de ad egy nyomasztó atmoszférát a film, ami nagyjából a végéig kitart, de kár az elején az apró üresjáratért.
A főbb szereplőkkel nincs különösebb bajom, viszont a másodhegedűsök, ahogy az lenni szokott, totál sematikusak, nincs köztük egyetlen érdekes figura sem, izgulni sem fog értük senki, csak beküldik őket a darálóba. És ezt már akkor tudni lehet, mielőtt megförmesztik őket, mivel statisztának saját jelenete általában csak akkor van egy horrorban, ha történik vele valami. És most térjünk rá a gonosz megjelenítésére, amivel kapcsolatban elég vegyes érzéseim vannak. Egyrészt jó döntés volt némi belső konfliktust, vívódást belevinni a folyamatba, vagyis hogy nem egyből egy őrjöngő gecigonoszt csinálnak az apukából, hanem az emberi énje próbálja kordában tartani a benti vadállatot, és előjön belőle a gyerekei biztonsága miatti aggódás. Nem sok extra, tudom, de sok bés horrorban még ennyi sincs.
A dialógusok, és a szereplők közötti interakciók, valamint azok mélysége is hamar túlléphető, mert épp csak az átlagot hozzák, de a rémség külső megjelenítése az azért döfi... ő tényleg egy igazi szarvasember, annyi aganccsal, amennyit még a Zsolti vadászkiállításán sem lehetne látni. Viszont a face revealt is leginkább a végére hagyják, és nem mutatják meg az utolsó fázist, csak a végén, addig meg be kell érnünk az átalakulás különböző állomásaival.
De az tény, ha ezek a mukik csak fele olyan kemények lettek volna, mint Ferike, akkor ez a film el sem nagyon kezdődhetett volna. De az is lehet, hogy csak egy kis motivációra lett volna szükség, és be kellett volna vinni a főszereplő kisfiút a fehérvári Ósönbe, és felajánlani neki egy tökös mountain bike-ot. Talán így másképp alakult volna ez az egész, és a démon most a nehéz iskolatáskát cipelné a srác helyett, ami tele van vastag tankönyvekkel.