Én már sok éve nem nézek semmit szinkronnal. Néha, amikor nem itthon vagyok, és megy a tévé, egyszerűen zavar a szinkron. Tulajdonképpen karattyolnak benne, egyáltalán nem hat természetesnek, amit hallani. Itt már bele lehetne menni a hangkeverés problémájába is.
Másrészről pedig elveszik a színészi játék fele, hiszen a hangjával ugyanúgy játszik, mint a mimikájával, gesztusaival. Sőt, amikor azt hallom, hogy animációst teljesen jó szinkronnal nézni, hiszen nem látod a színészeket... heh??? Hát ott meg duplán érvényes ez, a nagy nevek csak a hangjukkal tudnak játszani. Pl. most csak úgy találomra egy Moanát el nem tudnék képzelni úgy, hogy ne a Rockot halljam beszélni, énekelni. Vagy egy legutóbbi példa, Encanto, a főszereplő hangját Stephanie Beatriz adja (Brookly Nine-Nineból Rosa), ő ugye a sorozatban direkt full mély hangon beszél, de amúgy meg meglepően vékony a hangja. Ezt a játékot is tök jó volt hallani, amikor a filmet néztük.
Jöhetnek a sznobsággal dobálózók, nem is tagadom, de én úgy gondolom (meg szvsz), egy művet úgy kell nézni/hallani, ahogy elkészítették. A zenéket sem szinkronizálják le.
Lentebb Csocso írta a The Silent Sea-t, véletlen az egyik részt angol szinkronnal kezdtem el, hát egyből kihallatszott, mennyire gagyi. Egyszerűen szar a hangkeverés a szinkronoknál, és egy stúdióban szövegfelolvasás sohasem fogja pótolni a helyszínen eljátszott érzelmeket, legyen az koreai, orosz, angol, vagy japán hang... engem is idegesítenek nyelvek, de ezen túllépek, mert a a teljes élményt szeretném megkapni.
Bokafix2 pedig jól írta le, mi a helyzet a feliratolvasással. Ha csak így néz az ember filmeket, sorozatokat hónapokon, éveken át, teljesen jól hozzá lehet szokni.