Agymenés, amit a kamerával műveltek - legyen az valódi, CGI/digitális, drón -, a rendező és a kameraman szerelmes lett a Villainess fly through megoldásába***, és egy EGÉSZ filmet erre épített: szinte non-stop mindenen és minden felett repülő, mozgó kamera nézőpontjából láthattuk az eseményeket, ami így olyan fárasztó volt, hogy... erre érzékenyeknek (motion sickness) egyenesen nem ajánlott a film megtekintése!
Ez a megoldás rányomta a film élvezhetőségére is a bélyegét. Ráadásul, nagyon sok helyen az olcsó CGI is kilyukasztotta a képernyőt...
...Máskor meg a nagyon gyenge dialógusok okoztak szemöldök remegést, hogy a bénának bizonyuló sztorit már ne is említsem...
Akadt néhány jó jelenet még így is, ahová a kamera is illett és a harcok is jól meg voltak oldva, de 3 pontnál többet így sem érdemel.
Számomra az elmúlt évek legrosszabb dél-koreai filmélményét hozta el.
//*** = Pontosítva: a sajátjába, hiszen Ő rendezte azt is.
De míg a Villainess-ben ez a megoldás csak itt-ott/rövid ideig (főképp az elején) volt napirenden, többségében "normális" és élvezhető kamerakezelés is volt, addig a Carterben szabályosan hányásig túltolták.