Meglepő, de nekem a fénysebesség jutott eszembe erről a filmről először. Az ugyanis vákuumbam mindig ugyanannyi. Ez pedig igaz az arany iránti mohóságra is.
Az is mindig ugyanolyan mértékű, legyenek bármilyenek a körülmények. Lehet béke, lehet háború, lehet az ellenség sok, lehet kevés, az önzés nem ismer határokat. Hősünk pedig nem épp a jófiú. Sőt, kegyetlenebb és erőszakosabb, mint a náci hadsereg. Mindössze annyi pluszpont írható a számlájára, hogy ő találta meg az aranyat és ő bányászta ki. Viszont a harcba belefáradt német bakáknak is jól jönne némi nemesfém a háború utáni újrakezdésre. A kormányuk úgysem fogja kárpótolni őket. Ezért az a kósza ötletük támad, hogy kirabolják ezt a füstösképű munkásembert. És innentől (amennyiben bírja a gyomrod) eszement jól fogsz szórakozni. Ez a bányász Rambókat eszik reggelire. Olyan elképesztő elszántsága és kitartása van, (innen a cím is) hogy még a sokat tapasztalt náci katonákat is megdöbbenti. Ez a fickó pedig úgy hasít keresztül a letaglózott fricceken, mint a sújtólég a szűk bányajáratokon. Pl. úgy maradni lent a víz alatt, hogy az utána ugráló katonák félig levágott nyakából szívja ki a bennrekedt levegőt, valami fenomenális volt. Mimózalelkek kerüljék.