Nem azzal volt gond, hogy életrajzi film. Sem azzal, hogy a politikai csatározások és a magánélet bemutatása is szerepet kapott benne. A súlyozással volt problémám. Egy 3 órás filmben az előbbieket be lehetett volna mutatni egy szűk fél órában, kellő sűrítéssel összefoglalva, ehelyett Nolan ezeket úgy nyújtotta el, mint szakács a rétestésztát.
A lényegi tartalom meg olyan volt, mint amikor felbontasz egy hatalmas csipszes zacskót, és az alján van csak némi ehető dolog, a többi meg instant nitrogéngáz. Így lehetne legjobban jellemezni ezt a filmet. Pedig, aki ismeri Oppenheimer élettörténetét, az pontosan tudja, hogy rá miért emlékezünk: két ördögi kölyök apja volt, amelyek városokat töröltek el, és ezzel együtt egy új korszak kezdetét is bevezette. Egy atomháború ugyanis mindenkit eltesz pihenni örökre.
Tehát összehasonlíthatatlan, korábban sosem látott pusztítás előfutára volt ő. Ennek mindenképpen a legnagyobb hangsúlyt kellett volna kapnia a filmben, mert ez érvényben, érintettségben és fontosságban annyival magasabban van a magánéleti csip-csup ügyeinél meg a politikai hovatartozásánál, mint az atom gombafelhője a tábortűz füstjénél.