Szerintem van pár hülyeség amit az ember átvesz a tömegtõl. Persze ez nem minden esetben rossz. Pl. hogy felöltözöl ha kimész a lakásból, meg hogy fürdesz.
De az hogy mindenképpen keresni kell vkinek a társaságát szerintem nem olyan létfontosságú. Mármint alapból az lenne, mert az ember társaslény, de minek erõltetni?
Én egy évig szenvedtem, aztán úgy elmúlt. Most kurvára nem érdekel, hogy nincs nõm (bár van, de ez más kérdés) meg ha amit te is mondtál:
"Eddig mindig a társaságot/vki. társaságát kerestem,
és ugy éreztem, ha éppen nem ér rá/nincs kedve, az ellenem van, és igy képes
voltam elrontani az egész napom, hetem."
Havernak lelkendezve mesélek valamirõl. Jó kedve van: vigyorog, õ is mondja ami eszébe jut. Rossz kedve van: "aha, aha, jó.." Eddig rosszul esett volna a második, most le van szarva. Felette állok.
Basszus pár embernek ez a sors jut, lehet hogy felesleges ellene kapálózni?
De az meg, hogy életed végéig így kéne élned, megint hülyeség. Boldogulj egyedül, de ha levetkõzöl pár tanult társadalmi szokást, leszarod a felesleges dolgokat, nem másoknak hanem magadnak szeretnél tetszeni: szebb lesz a világ.
És ha szebb a világ, mosolyogva szállsz fel a buszra, mert vigyorogsz magadban hogy "mit nézel te fasz mindjárt fejberúglak :D" de aki kintrõl néz, azt hiszi csak simán jó a kedved. És ha csaj lehet visszamosolyog. Meg ilyenek.