"...Nincs több lázas rémkép,
Mi vaksötétbe hív.
Ne félj,
Nem bánthat senki!
Jöjj, hozzám megpihenni.
Rémült órák könnyét,
Én felszárítom mind.
Ne félj, melletted állok!
Csak egy szavadra várok.
Nézz rám, mindig ilyen égõ szemmel.
Érzem nem hagysz többé egyedül.
Légy hát mellettem,
Míg élsz, s míg élek.
Ölelj át, és múlik már az éj.
Csak ennyit kérek én.
Oltalmazlak mától,
Nincs több rettegés.
Nincs több lidérces álom,
Ha két karom, ha átfog.
Árnyak nélkül élni,
Csak ennyit szeretnék.
És még, az kell, hogy itt légy,
Hogy elbújtass, és megvédj.
Hát válassz társadnak,
Mig élsz, s míg élek.
Mától nem bánt többé a magány.
Szólíts kedvesednek,
Most és mindig.
Ezután már mindig légy enyém."
Részlet Az operaház fantomja címû darabból... (hallomásból írtam...)