Lehet hogy olcsóbb a gyártásuk, viszont új tech, adott időn belül vissza kell hogy hozza a befektetett tőkét, valamint az általános generációs ugrásként megszokott kb. 15-20%-kal gyorsabbak lesznek a Vegáktól, így ár-teljesítményben hasonló áron nem olyan rossz üzlet. Persze az összeget nézve tényleg szájhúzós, hogy 19'-ben a középkategóriát megcélzó Pro modell AIB kiadásai is legalább 150e Ft körül indulhatnak majd...azért ez az összeg még pár évvel ezelőtt a felsőkategória aljára elég volt. Érdemi fícsör differenciálástól mentesen. Nem tudok a kis Naviért úgy lelkesedni mint a régebbi nagyobb generációs ugrást jelentő RX 480-ért, ami a start után kb. 1 hónappal, még a bányász láz előtt nagyjából az új kisebbik, Pro Navi árának a feléért hazavihető volt. Ennyire durva infláció azért nem ütött be azóta, sz4r a forint na de mégis... Az XT Navi pedig teljesítményben kitesz majd 2 db 480-t, de a régi starthoz képest is jóval magasabb áron. Igaz ezen a szinten már játékos tekintetben gördülékeny 1440p és grafikus kompromisszumokkal élvezhető 4K élményről beszélünk, amíg anno legfeljebb sima 1080p-ről volt szó. Na de egy szó mint száz, majd a piac beárazza...ha túlárazottak maradnak a kis Navik, de legalább a zöld árcédulák lefogynak tőlük egy keveset, akkor az egyik szemem jobban fog nevetni, mint a másik sírni. :)
Bár őszintén ciki ez a felállás hogy nem létező hardveres ray tracing támogatás + a konkurens(eknek vajon nevezhető-e?) RTX-eknél magasabb árcédula. Az Nvidia legalább vette a fáradságot és elhozta a középkategóriába is az egészen gyors 1080p ray tracinget, még ha a DLSS alacsonyabb felbontást felskálázó 'csalásával' oldják is meg a 60 FPS környékét, de vitathatatlan hogy az egészen élvezhető eredmény és a szándék adott...erre a többnyire fairplay gyakorlatú AMD meg sem próbál érdemben konkurálni a megoldásukkal. Miközben a mindenkori középkategóriánál általában nem erősebb konzolos grafikus megoldásuknál adott lesz a hardveres ray tracing és ki tudja még mi más...régebben tisztább volt a kép az általános piaci gyakorlatokat tekintve: f*ck Nvidia és éljen a good guy AMD, mára nagyon elmosódott, akár kis túlzással megfordulni is látszik...
Meg ha már masszívan tl;dr, akkor relativizáljuk egy kicsit a lemaradást. Egyelőre nincs egységes piaci ray tracing megoldás PC-s közegben - ezzel az AMD-s hozzáállással egyhamar nem is lesz - csupán az van amit az Nvidia az RTX programjával összelobbyzik. Hosszú évek gyakorlatát tekintve pedig tudjuk hogy a felülről tolt tech megoldásokra saját magától szinte a kutya sem tart igényt, ha az arcbatoló erő megszűnik...az Nvidia akármilyen works dolgai is nagyjából addig viszonylag népszerűek, amíg egy partnerprogram keretében tolják őket, egyébként szinte senkit sem érdekel. Ami hosszútávon szárnyalni tud, az a nyílt, gyártótól függetlenül jól működő megoldás. A ray tracinggel kapcsolatban mindez még gyerekcipőben jár. Ma még nem kifejezetten elavult az azt nem támogató hardver, de jövőre már egyre nagyobb lesz a nyomás a sorra megjelenő fejlett tech háttérrel rendelkező játékokkal, remélhetőleg felveszi majd a versenyt az RTX csomaggal a nagy Navikban használatos hardveres megoldás és mielőbb kiterjesztik a középkategóriára is, megágyaznak az általános ray tracing implementációs gyakorlat kialakulásának.