A világ sok milliónyi legyártott fegyver sok ezernyi változatát ismerhette meg az idõk során, de csak egy maroknyi vált közülük legendássá, vagy szimbólummá. A vállfegyverek esetében ilyen volt a Brown Bess, a Winchester alsókaros puska, vagy a Mauser M98. A modern idõkben két olyan hadipuska van, mely egymással versenghet a legjellegzetesebb, vagy a hírekben legtöbbet szereplõ fegyver címéért. Az egyik a Kalasnyikov- a másik az M-16 gépkarabély-család.
Minkét fegyver a jelképpé vált a vasfüggöny egyik oldalának védelmezõjeként, és idõvel gerilla és terroristacsoportok emblémáiban is megjelent világszerte. Az alábbi írás az AR-15/M-16 önmûködõ puskacsalád kifejlõdésérõl és egy módosított polgári kivitelrõl szól.
Eugene Stoner újszerû megoldásai
Az M-16 kifejlesztésének története elválaszthatatlanul összekapcsolódik a rendkívül tehetséges Eugene Stoner (1922-1997) fegyvertervezõ nevével. Természetesen maradtak ellentmondások azzal kapcsolatban, hogy egyes részletmegoldásokért pontosan ki a felelõs, de a fejlesztés általános irányvonala nyilvánvaló.
Az M-16 elõdje egy polgári kereskedelmi forgalomba is került fegyver, az AR-10, melyet még az eredeti Armalite Corporation készített az 1950-es években. (Ez - a maga idején - radikálisan új és elegáns öntöltõ puska ma ismét gyártásban van az újjáalapított Armalite Company termékei közt.) Az eredeti fegyver a 7,62x51 NATO lõszerre volt tervezve, és fegyvertörténeti jelentõségét az adja, hogy nagyon sok mûanyag, illetve öntött és lemezbõl préselt alkatrészt tartalmazott. További fontos jellemzõje volt, hogy felépítése okán a hátralökést teljesen egyenes vonalban adta át a vállnak. Üzletileg azonban az AR-10 sosem volt sikeres. Ezt némelyek azzal magyarázzák, hogy a katonai piacon a 7,62x51 puskalõszer sorozatlövés közbeni uralhatatlansága és - az AK-val szemben - 30 helyett csak 20 darabos tár volt a vétkes.
Kisebb kaliberû lõszer
Néhány évvel késõbb megalkottak egy 5,56 mm-es „wildcat” (házilagosan, meglévõ lõszerbõl kifejlesztett) töltényt, és úgy döntött a fegyvergyártó cég, hogy lekicsinyíti ehhez az AR-10-et és ezzel nevez a US Army hadipuska pályázatán.
Mai napig vita tárgya, hogy helyes volt-e áttérni a nagyon gyors, kiskaliberû .223 Rem lõszerre, hiszen sokan állítják, hogy a 7,62x51 sokkal „halálosabb” töltény. Ez kétségkívül így van, azonban ez is lehetett az áttérés egyik indoka. Több hadtörténész ezt a döntést stratégiai indokokkal magyarázza. Az 5,56x45 esetében nemcsak, hogy az adott katona ugyanazon tömeg mellett sokkal több lõszert tud magával vinni, de nagyobb a valószínûsége annak, hogy a kisebb lõszer inkább okoz sérülést, mint halált. Háborús idõben pedig az lehet a kívánatos, hogy a sebesült katona szállítása, ápolása másik kettõt-hármat is lekössön. A halott katona csak hever, és nem köti le társait.
A teljes igazság az áttérési döntés mögött persze nem ismert. Igaz, hogy a nagyobb lõtávolságú, és növényzeten áthatolva nagyobb ballisztikai stabilitású 7,62x51 lõszer kedvezõbb tulajdonságokkal bír. Azonban az újabb 5,56x45 lõszerek, lövedékek (pl.: SS109) és huzagemelkedések nagyon hatékonnyá tehetik a fegyvert, illetve a magas lövedéksebesség (800 m/s becsapódási sebesség felett - a szerk.) kis lõtávolságon hidrodinamikai sokkot okozhat, és gyakran megfigyelt jelenség, hogy a lövedék bukdácsol a sebcsatornában.
Lassú, de biztos siker
Mielõtt az USA hadereje elfogadta volna rendszeresítésre az új fegyvert, az megjelent a nemzetközi fegyverpiacon is. Az egyik elsõ vásárló az Egyesült Királyság volt, ahol 10 ezer fegyvert vásároltak, az USA-t megelõzve. (Mai napig a brit SAS elit egységek az M-16-ot preferálják a hazai tervezésû, de alkalmatlan SA-80 helyett.)
Az USA hadereje nagyon lassan fogadta el az új fegyvert. Az elsõ hivatalos rendszeresítés mindössze 8000 darab volt, a légierõ részére 1961 végén. A következõ a Vietnami Köztársaság volt, ahol felismerték, hogy az M-16 kis tömege milyen elõnyös az olyan kistermetû katonák, mint a vietnamiak esetében. Végül a US Army rendelt 85 000 példányt 1963-ban, miután a fegyvert átkeresztelték az M-16 névre. Nem sokkal ezután az Armalite átadta a gyártási jogokat a Colt Manufacturing Company-nak, mely az M-16-osok legnagyobb hadiszállítójává vált. (Az utóbbi másfél évtizedben az USA fegyveres erõi részére készülõ példányok többségét az FN USA-beli leányvállalata gyártja. - a szerk.)
Fõ változatok
Az alap M-16 önmûködõ puskát 1966-ban követte az M-16A1, melyet egy, a zárat elõretoló segédgombbal (forward assist button) láttak el a nem megfelelõ csõretöltésbõl eredõ akadályok leküzdése érdekében. Az 1985-ben megjelent M-16A2 erõsebb, és az SS109/M885-tel is nagyobb lövedékstabilitást elérõ, új huzagemelkedésû (1-12” helyett 1-7”) csövet kapott. Ezen a fegyveren módosult az elõágy és a pisztolymarkolat alakja is, illetve nagyon fontos, hogy a sorozatlövés üzemmódot megszüntetve, csak 3-lövéses kötött sorozatot tud lõni a fegyver (a katonák felesleges lõszerpocséklásának megakadályozása végett).
Manapság leggyakrabban a TV-híradókban a legfrissebb, M4 jelû karabélyváltozatot láthatjuk az amerikai katonák kezében, melynek csöve csak 14,5 hüvelyk hosszúságú, tusatalpa pedig betolható hordhelyzetben (ezt a fegyvert a CAR-15 karabélyváltozat alapján fejlesztették ki). Az 1994-ben rendszeresített gépkarabély M4A1 változata levehetõ hordfoggantyút kapott, melynek helyére különféle irányzõeszközök (lézer, éjellátó stb.) szerelhetõ fel. Ez, csakúgy, mint az M16A3, ismét képes a hosszú sorozatok lövésére is. Az ezekhez hasonló, szintén levehetõ hordfoggantyús M16A4 pedig csak a 3-as sorozatot tudja. Az M16 ezen frissebb változatait a Colt és a Bushmaster gyártja. Ugyancsak fontos variáns az M203 40 mm-es egylövetû gránátvetõvel ellátott kivitel is, melyet már a Vietnami háborúban is használtak az alegységek tûzerejének megnövelésére.
Nincs gázdugattyúja
Szerkezetét tekintve az M-16 érdekes fegyver. Forgó zárfejes, gázelvételes, reteszelt záras önmûködõ fegyver, azonban a hagyományos gázdugattyús megoldás helyett itt direkt gázelvételt alkalmaztak. Az elõágy alatt futó vékony csövön keresztül, a célgömbszerkezet alól vezetik el a csõbõl a gáznyomást, egyenesen a zárvezetõ elé, mely hátrafele mozgásával kifordítja, kireteszeli a zárfejet. A zárszerkezet hátramozgását és helyretolását a tusában elhelyezkedõ helyretoló rugó és vezetõrúdja szabályozza.
Az eredeti hadiváltozatok egyes és sorozatlövésre voltak alkalmasak, mely helyett a megrendelõ igénye szerint egy mechanikus alkatrész beépítésével a 3-lövéses kötött sorozatra korlátozás is lehetséges. A kezelõszervek jól elhelyezettek és igen jól kezelhetõek. A zárfoggantyú középen, a tok tetejének hátuljánál a nézõke alatt kapott helyet, ez a T-alakú karocska mindkét kézzel - jobb- és balkezes lövõ által is - jól kezelhetõ. A tárkioldó mutatóujjal, a pisztolymarkolaton való fogásváltás nélkül aktiválható. A tár kiürülésekor a zár hátul marad, így a tárcsere utáni csõretöltés gyorsan végrehajtható a zárakasztó megnyomásával. A fegyver eredetileg 20 darabos szekrénytárból adogatott, de manapság a 30-as ívtár tekinthetõ szinte univerzálisnak. Ez leggyakrabban alumíniumból készül, de elõfordul mûanyagtestû is (Israeli Defense Force).
Kezdeti problémák
Az M-16-nak nem kellett sokat várnia az élesben tesztelésre. Csaknem rögtön a rendszeresítés után bevetették a Vietnami Háborúban. Itt derült ki, hogy az új fegyver néhány igen komoly „betegségben” szenved. Ezek a harctéren fokozott elkoszolódásban és sorozatos elakadásban nyilvánultak meg. Nemsokára egy kongresszusi vizsgálóbizottság foglalkozott a kérdéssel, és két fontos hibaokra derítettek fényt.
Az elsõ, hogy a sorállományú katonák elmulasztották a szükséges tisztítást (ez részben a gyártó hibája volt, hiszen az elsõ sorozatokhoz nem készült tisztítókészlet!), az elkoszolódás pedig a különleges direkt gázelvételes rendszer mûködése szempontjából kritikus volt. A második ok, hogy a hadsereg egyik fontos lõszerszállítója ekkor állt át egy újfajta lõporra (ball powder), melynél mészkõport alkalmaztak savmegkötõként az élettartam meghosszabbítására. Ez pedig különösen koszosan égõ lõpor volt, mely ragadós maradványokat hagyott a csõben, ez összeállva a korommal gyakorlatilag „összeragasztotta” a fegyver alkatrészeit.
Miután a lõszert kicserélték, és a tisztítást megfelelõen oktatták az új katonáknak, az M-16 kezdte megmutatni valódi értékeit. A fegyver pontosnak, könnyûnek, és igen kis hátrarúgásúnak bizonyult, mely faktorok igen fontosak a dzsungel-környezetben harcoló modern katona számára.
Részleges szétszerelés
Az M-16-ot relatíve egyszerû szétszerelni, nincs különleges szerszámra szükség ehhez. Elõször egy éleslõszer lövedékcsúcsával ki kell tolni ütközésig a tok alsó részének szétszedõ tengelyét. Ez lehetõvé teszi, hogy a komplett csõ-tokfelsõrészt lehajthassuk az alsórészrõl, úgy, mint egy FN FAL-nál, vagy egy duplacsövû sörétesnél tennénk. Ezután a felhúzókart és a zárvezetõt kell egyszerre kihúzni a tokból, és kettészedésük után az üreges tusában levõ tisztítókészlettel kipucolni õket és a csövet. További - nem rutinszerû - karbantartáshoz történõ teljes szétszedéshez célszerû a hivatalos US Marines M-16/M-4 fegyermesteri kézikönyvet használni.
Tuningfegyver
A cikkben illusztrációként is szereplõ egyedi fegyver jó példa arra, hogy milyen kiterjedt az USA-ban az AR-15 alkatrészpiac. Manapság az amerikai vásárló legalább féltucat AR-15 gyártó közül választhat, akik egyébként a szövetségi fegyveres szervezetek rendszeres szállítói is. Ezeken kívül számtalan egyéb cég gyárt alkatrészeket és készleteket, melyek segítségével mindenki maga építheti meg a saját fegyverét.
Érdemes megjegyezni, hogy az USA-ban csak a lõfegyver tokja (illetve az AR-15 esetében annak alsó része) minõsül fõdarabnak, és csak ezen van gyártási szám is, csak ez kerül regisztrációra. Minden más alkatrészt teljesen szabadon, ellenõrzésmentesen lehet rendelni, akár postai úton is.
A tesztfegyvert a szerzõ építette egy DPMS tokra, mely cég komplett AR-15-ösöket is készít. A tokhoz egy készlet lett megrendelve, mely egy 11,5 hüvelykes hosszúságú, vastag „szubkarabély” csövet, és egy lapos tetejû tokot tartalmazott. Erre a szükségtelen irányzóvonal-magasítás nélkül lehet felszerelni a távcsövet. Ezután egy olyan betolható tusa lett felszerelve, mint amilyent a CAR-15-öseieken alkalmaztak a SEALS és egyéb speciális alakulatok Vietnamban. Végül pedig egy rövidített pisztolymarkolatot rendeltem egy specialistától. Ez a markolat egy olyan modellen alapszik, mellyel kísérleteztek az amerikai légierõ pilótáinak személyi fegyvereinek esetében.
Ezután a fegyver belsõ részei kerültek helyükre, és a fõdarabokat kellett csak összeszerelni az említett fegyvermesteri kézikönyv alapján. Hasonlóan, mint egy LEGO-játék esetében, a fegyvert könnyû volt összeépíteni, és semmilyen speciális szerszámra nem volt szükség, mivel a csõ már be volt szerelve a tokba. Az eredmény egy nagyon kompakt, pontos és könnyû fegyver, hasonló a modern M4-hez, de még annál is kisebb. Az öntöltõ puska leginkább azokra az 5,56x45-ös karabélyokra hasonlít, melyeket egyre több USA-beli rendvédelmi szerv alkalmaz, mint elsõ számú behatoló fegyvert (entry gun). A tesztfegyver használata, kezelése igen ösztönös, és a rövid csõ ellenére jól kontrollálható, hiszen az eredeti lángrejtõ kiválóan mûködik. A teljes projekt költsége mintegy 650 USA dollár, és 90 perc szerelési idõ volt.
Referenciamunka
Megállapítható tehát, hogy az AR-15/M-16 fegyverek életében - mint minden család esetében - voltak nehéz pillanatok. Azonban az kétségtelen, hogy a világ nyugati felében ez vált a vezetõ hadifegyverré, hiszen az USA-n kívül még számos ország állította hadrendbe. Ma M-16-osok milliói szolgálnak szerte a világon Boszniától Afganisztánig, és ez vált azzá a fegyverré, melyhez minden más 5,56x45 mm-es hadipuskát mérnek. Ha a kiskaliberû lõszert kell használni, az M-16 egy jó, és olcsó választás.