Vannak olyan koponyák is - elenyészõ számban - ahol egyértelmû, hogy az illetõ valamikor harcban koponyasebet szerzett, és túlélte. Az egyik pl. egy nyilat kapott.
A gyakorlat viszont az, hogy harcban nem vigyáz az ember arra, hogy az ellenfél agyát ne sértse meg: sõt. A harcban, ilyen típusú sérüléssel elesettek koponyája általában többszörösen betörik (csak a sérülés helyén: a késõbbi törések ettõl jól megkülönböztethetõk), illetve, vágott sérülések esetén legtöbbször egyenes vágás látható a koponyacsonton, a dolog természetébõl fakadóan csontnövekedésre utaló jelek nélkül.
A harctéri körülmények nagyban növelik a halálozást, míg a gyógyászati célú koponyalékeléseknél még növényi gyógyszerekkel is elég jó (a körülményekhez képest, persze) túlélési arányra lehet következtetni (találtak olyan koponyákat, ahol a koponyalékelést nem fejezték be: gyaníthatóan a paciens halála miatt).
Az, hogy kinek van a legrégebbi lékelt koponya a birtokában, nem egy komoly verseny. Valószínûleg, ha elég sokáig ásol valahol a ruszkiknál, akkor ott találnád a legrégebbi ilyen leletet.