Kis hülyegyerekként játszottuk a játékot a szomszéd scrácnál. Baromira bírtuk ezt a gémet, délutántól késõ estig simán nyomtuk (mivel leírás nélkül játszottunk). Egyszer már este 10 óra felé lehetett, ülünk a gép elõtt egymás mellett, felvettük a hangulatot, de nagyon. Szoba ajtaja csukva, csak egy kicsi halogén lámpa világított a monitoron kívül. Én irányítottam éppen a játékot, és bementem abba a szobába, ahol a flintát lehet kivenni a szép kelengyeládából. Amikor bemész ebbe a szobába, becsukódik mögötted az ajtó. Szóval szépen kicsomagolom a ládából a rájfölt, az ajtó felé fordulok, kinyitom, és sikítok egy kurva nagyot, mert az ajtóban ott áll a szimpi zombifiú. Kedves haverom is kiabált egy szépet, õ is rajta volt a játékon ugyebár. Gyorsan levertem a holtat, majd nagy röhögésben törtünk ki a sráccal, hogy mekkora idióták vagyunk. Éppen ránéztem és röhögtem, amikor azt láttam, hogy õ egyszercsak hátrafordul a sötét szobában, szemei kitágulnak, és akkorát ordít, hogy majd' behugyozok. Erre én is hátrafordultam, és úgy ráordítottam az anyjára, aki idõközben teljesen hangtalanul jött be a szobába, hogy zengett a lakás. Az anyja elég kúlosan csak egy félmosollyal mondta: "Ti nem vagytok normálisak.".