Voltam már párszor ilyen helyzetben, de szerencsére ez most nem olyan rossz, mint az eddigiek.
Legutóbb például egy egész hetet aludtam végig szó szerint, nem szóltam egy árva szót sem a saját anyámhoz sem és esténként volt a legrosszabb, mert sokszor ok nélkül sírtam órákon keresztül, pedig nem vagyok egy bõgõs gyerek. Sõt, még a telefonomat sem vettem fel soha, akárki hívott.
Akkor nagyon mélyen magamba zárkóztam és most megint itt vagyok a teljes boldogtalanság tornácán és már elegem van mindenbõl.
A szüleim már szinte nem is foglalkoznak velem, de lehet, hogy ennek én vagyok a fõ okozója, mert egyszerûen nem is kezdeményezek velük beszélgetést és nem szeretem, hogy ha a közelembe jönnek.
A másik, hogy itt vagyok majdnem 17 éves és mág SOHA nem volt barátnõm!
Teljes önbizalomhiányban szenvedek.
Ha valamelyik csaj tetszik, azt meg sem merem szólítani és még a pillantását is kerülöm.
Pedig most van is vki aki tetszik. Lehet, hogy ez az oka mindennek?
Tudom, hogy én is tetszem neki, de félek és fogalmam sincs, hogy mitõl.
Évekkel ugyanígy éreztem egy másik lány iránt, de õt próbáltam elfelejteni és most megint ugyanez...
Õt már nem hagyhatom veszni.
Érzem, hogy tennem kellene vmit, de nem tudom, mit csináljak.
Évrõl évre egyre többet fontolgatom az öngyilkosságot.
3 éve nyáron már majdnem megtettem, de szerencsére erõsebb voltam az elkeseredettségnél.
Tudom, hogy ez nem megoldás és nagyon önzõ dolog is, de ki tudja mit hozhat még a jövõ...
Nem tudom, hogy meddig bírom még, fõleg ha még az állapotom is romlik majd.
Nem tudom, hogy kihez forduljak, nincs olyan ember a környezetemben, aki segíteni tudna.
Nincs vmi jó módszeretek ennek az egésznek a megoldására?