Teljesen ugyanez. Barátnõ még láthatáron sincs, pedig az osztálytársak már el is koptattak egy párat, finoman fogalmazva szarul élünk, alig van pénzünk, ráadásul apám nyugdíjazása után még kevesebb lesz. A lányt, aki tetszik, olyan srácok veszik körül, akik saját autóval, pénzes szülõkkel szinte a tenyerükbõl etetik, teljesen padlón voltam, ha nem alatta. Ilyenkor az ember a szüleire támaszkodik, azonban édeasanyám enyhén szólva ideges természet, semmit nem lehet vele úgy megbeszélni, hogy a második mondat után ne kívánja a lószerszámot a hátsómba. Apámat ki nem lehetett robbantani a tévé elõl, reklám közben volt vele egy kis esélyem beszélgetni.
Suli hasonló helyzet, ott is volt egy lány, igaz, barátja volt, meg satöbbi, de el lehetett vele beszélgetni. Újabb zárt kapu, nem mertem kiönteni a lelkemet, mert féltem, õ sem állna velem szóba.
Ráadásul beleestem az álmodozás hibájába is, a "mi lenne, ha milliomos lennék és körülrajongnának a lányok" sztori ezerszer átfogalmazott példányai csak erõsítették bennem a tudatot, hogy rossz helyre születtem, és az élet egy üres kalap.
Az öngyilkosság gondolata bennem is felmerült. Egy oszttársamnak bszéltem is róla, erre felajánlotta, hogy van otthon kötelük, szívesen odaadja, legalább eggyel kevesebben leszünk. Ezzel azért egy kicsit elrettentett az öngyilkolászás gondolatától, nem érné meg, ha senkinek sem hiányoznék (csak bosszúból akartam meghalni - én hülye)
Aztán jött az új suli, és egy még nálam is depisebb oszttárs, aki egyszer tényleg betablettázta magát.
Hosszadalmas "szarazélet" beszélgetéseinkbõl annyi esett le, hogy az élet tényleg szar, de legalább nem csak én szagolom.
Na ennyit rólam...
A Te elmondásod alapján lehet, hogy nem is vagy depis.
"Évekkel ugyanígy éreztem egy másik lány iránt, de õt próbáltam elfelejteni és most megint ugyanez..."
Ebbõl gondolom. Te csak pesszimista vagy, mert egy lány egy elõzõ kudarcodat hozta felszínre.
El kellene beszélgetned a lánnyal, különben nem fog sokat változni a helyzet... ha sikerül Vele valami, ki fogod nevetni önmagadat. Ha nem, akkor sem szabad elhagyni magad, van, aki 20. próbálkozásra találja meg az igazit.
Öngyilkosság? Felejtsd el, még nem is éltél...
nekem az elsõ öngyilkossági gondolatom ötéves koromban volt, amikor nem kaptam csokit. Biztos azért, mert már nem szeretnek stb.
Ha most végignéznél rajtam, nem hinnéd el, hogy depis voltam. Szinte 24/7-ben nevetek, mosolygok, jól érzem magam.
Nincs ebben semmi titok, meg kell látni azokat az apró örömöket, amelyektõl boldog(abb) leszel. Pl. mosolyogj valakire, vissza fog mosolyogni; foglalkozz a háziállatoddal, adj enni egy kóbor kutyusnak, add át a helyed a buszon stb. Tégy valami jót, és a világ visszamosolyog Rád.
Ja, és persze fel a fejjel, kitartás kell a sikerhez.