Olvastam Mukika prágai beszámolóját, és ki kell egészítenem és pontosítanom egy kicsit!
Az ún. T-mobile park valóban egy lapukkant "külvárosi" igazi kommunista korból itt maradt régi, lebontott gyártelep egy részén volt.
A három különbözõ jegy közül az ülõhely azonnal kiesett, maradt a két álló. Haverjaimmal úgy döntöttünk, hogy ha már utazunk, akkor már ne spóroljunk és a "legjobb" dühöngõ helyre váltottam ticketet. A '99-es budapesti 4900 Ft-os jegyár után ez a 12000 Ft kicsit "húzós" volt, de nem mindennap ruccanak át az "Öreg kontinensre"...
Alighogy elfoglaltuk helyünket az elkerített "VIP" álló szektorban (~17.50), máris jött a Slipknot. Bevallom nem igazán rajongom értük, de azért nem volt olyan rossz. :-)) Kb 40 percet zenélgettek és a 20. perc körül behívták a segítõ személyzetüket, természetesen mindenféle "idétlen" maszkokban. Mivel csak "pár" méterre álltunk a színpadtól, könnyen észrevettük a maszkok mögé rejtõzõ Metallica-tagokat. Leginkább Kirk "lógott ki" a sorból a hosszú göndör hajával. Hatalmas fütyülés és tapsorkán közepette letérdeltek a színpadon, a közönség is követte a "példát", a dobos szép lassan emelte a "fokozatokat", csatlakozott hozzá a gitáros trió is. Rendesen húzták fölfelé az adrenalin-szintet, aztán az énekes intésére mindenki egyszerre ugrott talpra vagy éppen még magasabbra, végül pedig levonultak a segítõk és folytatódott a "bemelegítés". Nekem például tetszett ez az "intermezzo", kicsit felkavarta az állóvizet! :-))
18.40 körül végeztek, a színpadrendezõk azonnal nekiláttak az átalakításnak (hátsó ponyva le, óriáskivetítõk fel és rögzítés, hangfalak és erõsítõk elõ, dobcájg középre a világítós fiúk föl a magasba, stb.). Tudtunk Lars sérülésérõl, de nem tudtuk, hogy mikorra jön rendbe, de amikor elõtolták a háttérbõl a zöld TAMA-cuccot, a két lábdob közötti állványon ott lobogott a szokásos kis dán zászlócskája meg még valami barna plüss állatka, nagyon feldobódtunk és megnyugodtunk.
A technikai személyzet 19.00-re össze is "dobta a rendszert", a hangszereket próbálgatták, még egy kicsit. A gitárok nagyon szépen, kristálytisztán szóltak. Amikor a TAMA-t vette kezelésbe a technikus és a lábdobokat élesítgette, a tüdõnk és szívünk, mintha külön életet élt volna a testünkben. Hatalmas, régen várt érzés lett úrrá rajtunk.
19.20 körül leadtak egy kisebb "klippet" a Some Kind Of Monsterbõl is, majd ahogy Mukika is írta, 19.40 körül kezdetét vette az õrület. Amikor a Jó, a Rossz és a Csúf filmrészletet adták a kivetítõn és szólt az Ecstasy of Gold, a kb 20-30-ezres tömeg egyszerre kezdett tapsolni és fütyülni. Egyesével kezdtek kiszállíngózni és James "belecsapott" a BLACKENED akkordjaiba, ment az éneklés, az ugrálás és a headbang-elés.
Szinte átmenet nélkül jött a FUEL, a hangfalak mögül hatalmas lángnyelvek csaptak föl többször is, emelve a látványt. Egyedüli probléma az akkor még fent levõ napocska volt, de bányja a kánya....
A HARVESTER OF SORROW után James "bemutatta" Rob-ot, aki valami õrületeset produkált a basszgitáron. Szavakkal szinte leírhatatlan, azt látni és hallani kellett. Totál "ledöbbentett", mennyire "érti a szakmáját"!!!
A SAD BUT TRUE és az I DISAPPEAR "simán" zajlott, a szokásos direkt megszakításokkal, amivel tovább tuningolta az adrenalint a jelenlévõkbe...
Gitárcsere után James megkérdezte: "Kinek van meg a St. Anger album?" A válasz természetesen hatalmas YEAH, ováció és ökölrázás volt részünkrõl, majd belecsaptak a FRANTIC-be.
Újabb hangszercsere és "nyugodtabb" vizekre evezés következett a WELCOME HOME (SANITARIUM) és a WHEREVER I MAY ROAM-al. Ekkorra már viszonylag sötét lett és a fénykavalkád is rendesen a "helyén" volt.
Az újabb "energiabombát" a ST. ANGER, CREEPING DEATH és a BATTERY hármasfogata jelentette. Az örjöngés lankadatlanul folytatódott, kezek a magasban, ugrálva hullámzó tömeg....
"Pihenésképpen" lenyomták a NO LEAF CLOVER-t és a nagy klasszikust: NOTHING ELSE MATTERS-t. A kis "lazítás" után jött a MASTER OF PUPPETS.
A srácok levonultak a szípadról, mely teljesen elsötétült. Furcsa háttérzajok voltak, majd a kivetítõn megjelent egy maszkos beteg férfi, akit kórházban ápolnak.... Igen a ONE jött. Fülsiketítõ robbanások a színpadon (kb 20 durranás), aztán a megindító akkordokkal elkezdték játszani a ONE-t. Kétszer 6 tüzijáték-rakéta is emelte a látványt.
A ráadásban lezúzták a WHIPLASH-t és az ENTER SANDMAN-t. Búcsúzásképpen James megkérdezte: "Mit akartok hallani?". A tömeg egy emberként: SEEK & DESTROY-t kiabált, hát lenyomták nagy-nagy örömünkre....
Ennyi történt kb 150-160 percben. Szavakkal nagyon nehéz leírni azt az óriási élményt, de talán sikerült visszaadni valamit belõle!?
A srácok ismét bebizonyították, hogy ízig-vérig profik (tudásban, elõadásmódban és a közönség kiszolgálásában). Az pedig, hogy telik "extra" látványra, tök jó.
Nem tudok szó nélkül elmenni a negatívumok mellett. A cseh közönség egy nagy kalap trutyi-mutyi nép. A 99-es budapesti bulin kb 2 dal ment le, mire a lökdösõdés-helyezkedés megvalósult. Itt 1 (!!!!) nagyobbacska lökés hátulról és kész. Ugyan nem voltunk a "Snake Pit-ben", de ilyen nem is volt, nem úgy, mint Pesten, ahol pogóztak és dobálták az embereket rendesen... Állt mellettem néhány fiatalabb gyerek, és képes volt a koncertet karba összefont kézzel és FAARCCAL végigállni. Egy grammot nem izzadt. Ugrálás? Semmi. Majdnem rászoltam, hogy b...meg mi ez az apátia? Persze csehül nem tudok, inkább azzal foglalkoztam, hogy én k..va jól érezzem magamat és ez sikerült is.
Többen körülöttünk, igencsak "eltérõ" ruházatban leledzettek: fehér ing, kosármez, rózsaszín-fehér csíkos top, stb. Néha az volt az érzésem, hogy néhányan eltévesztették a helyszínt.