Na, én meg épp egy új G5-re neveztem be a napokban. Ugyanúgy 27" QHD, de ez sík, IPS és 165Hz-es.
A HDR-en kívül (amiről olvastam is előtte, hogy nem kell csodát várni tőle, de szempont sem volt igazán) eddig nekem várakozásokon felüli:
- Egy kis IPS bleeding van a fekete képeken, de a színek egyébként gyönyörűek és szépen elkülönül minden árnyalat.
- A 165Hz egyszerűen brutálisan jó (VSync OFF, G-Sync ON, FPS limit 162), az előbb próbáltam vele egy kör competitive CS:GO-t úgy, hogy az elmúlt években fél évente egyszer-egyszer ha felmentem 1-1 órára. Arra számítottam, hogy lesz talán 1-2 jó lövésem miközben amúgy jól elkenik a számat a gyakorlatból kiesve, erre az első pisztolykörben utolsó playerként kiszedtem az enemy maradék 4 playerét és utána is végig kb. úgy ment, mintha hard botok ellen játszanék. Hihetetlen, ahogy egy csomószor kiszúrtam az ellenfelek pozícióit amikor a fegyverük csöve csak egy pillanatra kilátszott a fal mögül helyezkezdés közben (a finom mozgásnak köszönhetően azonnal egyértelműnek hatott az agyam számára, míg alacsonyabb képfrissítésnél korábban sajnos sokszor csak utólag fogtam fel, hogy az a pillanatra bevillanó fekete csík bizony az enemy fegyvere volt), meg az is, amikor a fedezékből kitörve közelről ment a puffogtatás egymásra és láttam, ahogy folyamatosan mellém céloznak, nem bírják követni a mozgásomat, miközben én simán lekövettem őket. Korábban 60-75Hz-es monitorokkal ilyen helyzetekben pont a fordított felállást éreztem a saját káromra.
- Eleinte féltem a 27"-os mérettől a 23" után, mert 60-70cm-re tudom csak hátratolni magamtól az asztalomon, de meglepően kellemes, játékokban nagyon természetesnek hat amilyen arányban a látóteremet kitölti, desktop alkalmazásoknál meg szintén kényelmes a nagyobb terület.
Amit még megemlítenék, mert látom erről is volt szó nemrég itt, hogy 1080p-ről váltottam ezzel most 1440p-re és eddigi tapasztalataim szerint úgy tűnik egy 3060Ti tényleg megnyutatóan elég hozzá a legtöbb jelenlegi játékban (maximális grafikai beállítások mellé, kivéve RT, olyat még nem próbáltam most).