Nyilván gondoltam a cserére, de nemrég vettem, és igazából amire én használom, arra tökéletes. Egy 2.1-es szettről van szó, és nem szól rosszul, főleg, hogy még a fél hangerőre is csak ritkán van tekerve. A kábelekre is gondoltam, de akkor ha már más is ezt tanácsolja, akkor egy próbát meg fog érni, igaz, nem lesz egyszerű a dolog, mert a konnektor bal lent van, a gép meg jobb fent az asztalon és a vezérlője a szettnek is, a gép mellett, persze nem közvetlenül, és hát így a kábelei a számítógép kábelekkel "együtt fut fel" az asztal mögött. Gondolkoztam hogy másik konnektorból kéne ennek adni a delejt, de ezt most nem nagyon tudom megoldani, főleg úgy, hogy a másik sem "terheletlen". Próbálkozok első körben akkor egy kábelmenedzsmenttel.