Amikor az elsõ részben azt mondja Szarumán, hogy a Nagy Szem mindent lát, azt nem kell szószerint venni, hogy "egyszerre" mindent.
Nem fizikailag érti, hanem lelkileg. Vagy az már túl bonyolúlt volna?
A marketingnek SEMMI köze nincs a filmhez, se a rendezõhöz. NEm értem egyesek miért a marketing alapján ítélnek meg valamit, amikor az nem is az dolog. Az meg a másik, hogy az alkotók semmit nem kapnak a marketing okozta haszonból, csak a jogtulajdonosok, akik úgy néznek Peter Jacksonra, hogy "Örüljön, hogy egyáltalán megrendezhette ezt a filmet". Hiába õ adta bela a legtöbb tudását és kezdte õ az egészet, ha nem õ adja a pénzt és nem nála vannak a jogok. Õszintén csodálom, hogy ennyire sikerült elérnie, hogy ne rondítsanak bele a mûvébe.
Sárkánylovagok? Übergonosz? Varázsgyûrûk? Úgy beszélsz ezekrõl mintha léteznének és rosszul mutatta volna be ezeket a film. De nem léteznek, ez egy mese, innentõl fogva meg nem értem minek kötsz bele ilyenbe. Ennyi erõvel nevethetnél Potter varázspálcáján, vagy Skywalker fénykardján is.
A színészek nem voltak kiemelkedõek, ezt elismerem, de ezek nem is azok a szerepek, ahol egy tehetség megcsillogtathatja tudását.