Igazából ezek az "érzelmek" adják a Gyûrûk Ura lényegét és nekem ezért tetszett a film, mert habár megváltoztattak jópár dolgot, sikerült ezt megtartani, sõt ezek a változások még kellettek is, hogy a Gyûrûk Ura érzései ne oldódjanak fel a film nyelvezetében.
Én elõször a filmet láttam és én is kételkedve ültem be a moziba, õszintén szólva semmi kedvem nem volt hozzá, nem annyira csipázom a fantasyt, én is a barátaimmal néztem. Aztán vicces volt, mert amikor jöttünk ki a moziból, mindenki fel volt lelkesülve, hogy "Fúúú micsoda csaták voltak!", meg hasonlók, én meg kussban ballagtam hátul, mert én egészen más értéket kaptam a filmtõl, mint õk. Igazából tényleg el voltam varázsolva.
Szóval bár én a filmet láttam elõbb, mégis sikerült nálam elérnie a célját és ez bizonyítja, hogy jó lett az adaptáció (persze ezzel nem mindenki ért egyet). A második részben viszont csalódtam, persze nagyon tetszett az is, de az elsõ rész által felállított mércét nem ütötte meg. A harmadik pedig ötvözte az elsõ és a második rész elõnyeit, azaz pörgõs lett és "elidõzõs" is, szóval tényleg jól sikerült.