Jézus szerepére rávilágít a 2012 blog Manikeizmussal foglalkozó része:
Itt fontos megjegyezni, hogy a manichaeizmus esetében az üdvtörténet a kozmikus teremtéssel együtt indul: szemben a judeo-kereszténységgel, ahol 4000 évig lötyög céltalanul az emberiség Krisztusra várva, a manichaeizmusban a Ragyogó Krisztus aktív szereplõje az eseményeknek a Teremtés kezdetétõl. Sõt, éppen õ az, aki kígyó képében kicselezi a sötét erõket, utat talál Ádámhoz és Évához, s felvilágosítja õket, hogy bár a sötétség gyermekei, de legbelül tiszta fényt hordoznak, ez a fény pedig felszabadítható. S ha képesek lesznek a fényt felszabadítani magukból, akkor nem csak õk fognak felszabadulni, de az egész Föld.
Ugyanezen szerepet játssza el minden egyes lélek aki saját választásából születik újjá a "Pokolban" azzal a céllal, hogy a még itt lévõket segítse. Ez a választható újjászületés fogalmazódik meg ha jól emlékszem Szepes Mária A Vörös Oroszlán c. könyvében is. De ha minden igaz keleti tanításokban is. De Pap Gábor is szerintem errõl a "jelenségrõl" vagy "motívumról" beszél, mikor rámutat arra az egyik falfestményt elemezve, hogy a képen a magyar ruhába öltözött férfi az a pokol torkából menekíti ki az embereket. Vagy egy másik festményen azt mutatja be, hogy a már a fénnyel való egyesülés küszöbén álló ember önszántából visszafordul azért, hogy újjászülessen és a társait segítse abban hogy õk is eljuthassanak erre a szintre. Pap Gábor ekkor kiemeli azt is, hogy ez nagyon kockázatos döntés, mert az újjászületés után az ember nem emlékszik semmire, és megvan az esély arra, hogy nem hogy másokat nem fog tudni megmenteni, de maga is elvész. De az ember ezt a kockázatot bevállalja társaiért.
Tehát ez a másokat a Pokolból/Földi posványból megmentés ez egy visszatérõ "motívum", és szerintem Jézus is ugyanezt képviseli. Õ a legsötétebb idõben született le a Földre, hogy pont akkor segíthesse példájával a földi pokolban élõket, mikor a legnagyobb szükség van az iránymutatásra.