Szóval én az önkormányzat által kezdtem el az autóvezetés tanulását, az alap tandíjat az önkormányzat fizeti ki. Ami ezen felül megy az a tanuló költsége. Az elsõ forgalmi vizsgára nem tudtam elmenni ugyanis olyan gyógyszert szedtem ami a reakció idõt lelassította, vittem volna az orvosi igazolást, hogy nem tudtam elmenni de már nem fogadták el. Kifizetették velem a következõ vizsgát (Ami számomra ténylegesen az elsõ volt). Az elsõ forgalmi vizsgámon a bukás jogos volt, körülbelül 100 méterre voltam a vizsgaközponttól. Egy kanyart túl gyorsan vettem be, hátsó kerék kicsit fel a padkára (Az elõtt és azután sem követtem el ilyen hibát.) Az érdekes dolgok inkább két nappal ezelõtt kezdõdtek. Oktató benyögte, hogy tudja melyik vizsgabiztost lehet megkenni és melyiket nem. Nekem innentõl kezdve már gyanús volt az egész de bíztam az emberek jóindulatában. Ma reggel nyugiban indultam el a vizsgára, vizsga elõtt egy kis autókázás, fater is beült mögénk, hogy lássa hogyan vezetek. Minden pöpec volt. Visszaérünk a vizsgaközpontba, vizsgabiztos már ott áll ( 65 és a halál között ), kimért, nagyon komoly ember csak egy szavát nem értettem mert állandóan meg akart fulladni. Na mindegy, nagyjából már éreztem, hogy ennek itt a vége ámbár még el sem kezdõdött. Elindultam, az út felénél zebra, babakocsis nõ az anyjával. Megállok a külsõ sávban elengedem õket, a mellettem lévõ sávban száguldoznak az autósok, megállni senkinek sem derogál. Elindulok miután átmentek az emberek erre a vizsgabiztos megszólal mögöttem, hogy ne feszítsem túl a húrt. ( Ezt már akkor abban a pillanatban sem értettem. ) Mindegy, megyek tovább elvezényel a kis utcákba. ( Nem pánikoltam be, ha nézem a táblákat és követem a szabályokat gáz nem lehet. ) Egyirányú utca végén balra forduljak. Rendben fejben már megvolt a dolog, erre szembe jön egy bicós. Nem álltam meg hanem lassan mellette elgurultam középen de mivel lassan jött kénytelen voltam megállni. Ez után akartam balra húzódni hisz így kell, kapcsolok egyesbe kérdezi a vizsgabiztos, hogy tudom mi volt a hiba? Mondom tudom, hogy balra kell húzódni de a bicósra csak nem húzhatom rá a kormányt. Hát õ ezt már nem tudja elnézni, cseréljek helyet az oktatómmal. A vizsga végén azt mondta, hogy már a zebránál meg akart buktatni mert bal oldalt volt egy gyalogos (akit speciel én nme láttam, de ha ténylegesen ott lett volna akkor miért nem ment át a zebrán?). A vizsga után felhívott az oktatóm és amikor azt mondtam, hogy a következõ vizsgán gondolkodom a kenõpénzen azt mondta, hogy akkor ezt majd megbeszéljük. Érdekes nem? Nem szeretnék kenõpénzzel átmenni, nagyon sokan láttak vezetni, ültek is mögöttem, mindenki egyhangúan azt mondja, hogy rendkívül jól vezetek. De ha egyszer széllel szemben pisálni nem lehet… Mit tegyek, május 16.-ig meg kell csinálnom különben az egész tandíjat ki kell fizetni és inkább kenõpénz mint 100 ezer forint. Késõbb megtudtam, hogy ennél az autóiskolánál így mûködnek a dolgok.. Szép mondhatom.