Nagyon felületesen olvashatsz, hisz ÁLLAMI TÁMOGATÁS NÉLKÜL hajtották végre az árcsökkentést. Ha valahol még megvan a szöveg, meg kéne keresned!
Tudod jól, hogy abszolút nem nagyvonalú az állam, és az internet a Fidesz-kormány alatt olcsóbb volt. Ez egy hülye kommunista szemlélet, hogy az állam az isten, az állam a nagyvonalú.
Az államnak nincs pénze arra, hogy lecsökkentse az internet árát eléggé, csak versenyhelyzetet tudna kialakítani, de azt nem teszi meg, mert csurran-csepen valami Medgyessynek is személyesen.
És azt jól jegyezd meg, hogy a matáv a deutsche telekom tulajdona, és ha a deutsche telekolm asszondja, hogy sürgõsen pénz kell, akkor a matáv rágít, mint 2002. július 1-én, mikor a deutsche telekom asszondja, akkor pedig új ügyfelekre hajtanak, mint most.
Ezenkívül pedig az állam nem vonatkozott bele ebbe az árcsökkentésbe. Csak a nagyon primitív emberek hisznek el, még ilyeneket is el a maszopnak, teljesen átlátható, hogy mirõl van szó.
Medgyessyé a maradék mani.
Vannak a kormánynak olyan dolgai, amit csak komolyan politológiai tudással lehet átlátni, és mindenkinek a magányügye, hogy támogatja-e vagy sem, de az internetdolgot, egy óvodás gyerek is átlátja, ha szûk egy éve hallgat híradót.