egy hete történt az alábbi eset, és csak azért lett botrány, mert egy sorozott katona belehalt a tüdõgyulladásba. Az eset oroszországban teljesen általános, statisztikák szerint 20 (husz) százaléka vonul be a behivottaknak. Teljesen általános, hogy a szolgálat alatt 20-30 kilot fogynak a katonák, és betegen térnek haza. Az orosz védelmi miniszter nyilatkozata szerint csak a nukleáris egységeknél és a terrorelhárítoknál megfelelõ a felszerelés és az ellátás.
Többtucatnyi orosz katonát szállítottak kórházba a nyugat-szibériai Novoszibirszkben, miután elöljárójuk büntetõ célzatú parancsára több órán át a dermesztõ hidegben kellett vigyázzban állniuk. A novoszibirszki 85. gépesített lövészhadosztálynál történt esetrõl a Gazeta címû orosz napilap számolt be szerdán. A katonáknak õrizet mellett egész nap a gyakorlótéren kellett állniuk a szibériai fagyban. Az eset után több tucat katonát tüdõgyulladással és hörghuruttal szállítottak kórházba.
Egyikük, Andrej Zsukov elmondta: tisztjeik azért akarták megleckéztetni õket, mert két társuk dezertált. "Felsorakoztattak minket, és álló nap vigyázzban kellett állni. Még az is tilos volt, hogy egyik lábról a másikra helyezzük a testsúlyunkat. Annyira hideg volt, hogy lábujjaim elgémberedtek, a hidegtõl remegett az egész testem" - mondta. A tisztek tagadták a történteket, de a katonai ügyészség vizsgálatot indított az ügyben - írta a lap.