Megvan végre az elsõ tornagyõzelem, igaz a nagyágyúk ezúttal távolmaradtak. Azért így is akadt néhány kemény ellenfél, de végül mindenkit sikerült legyõzni.
Két újabb century-t is tudtam produkálni, de ezek elmaradtak a csúcstól, az egyik 108, a másik kereken 100 lett. A 108-asnál nagyon mérges voltam magamra, mert kicsit hanyagul lõttem meg a kék golyót, és kipattogott a lyukból, pedig ha ezt, és a következõ két ütést megcsinálom, akkor 126 is lehetett volna.
A torna döntõjében szintén volt egy frame, az 5. (4-1-re nyertem, tehát ez egyben az utolsó is), amikor tökéletesen sikerült szétszedni a golyókat, nyugodtan elmehettem volna akár 130-140-ig is, de 60-nál óriási pechem volt. Az egyik piros golyót akartam középre eltenni, ám ahhoz, hogy a fehér megfelelõ pozícióba kerüljön, viszonylag gyengén kellett megütnöm. A piros golyó szép lassan elcsordogált a lyukig, de hiába lógott bele félig, nem pottyant le, a fene enné meg. Mellesleg az ellenfelem (Steven Maguire), a következõ lökésnél megpróbálta letenni, de a fehér is ment utána, annyira benn volt a lyukban.
Mindegy, jön a következõ torna, ami azért különleges, mert ez egy meghívásos verseny, a legjobbaknak. A neve Champion's Trophy, és csak 16-an indulhatnak, köztük - rajtam kívül - ott lesz a világranglista elsõ 10 helyezettje. Két nyolcas csoportra vagyunk osztva, és az elsõ négy jut tovább a kieséses fázisba. Az én csoportomban a legnagyobb nevek Hendry, Doherty, valamint Stephen Lee, de a többiek sem kimondott outsider-ek, szóval nem lesz egyszerû.
Bocs a hosszú sztoriért, de ugyebár a siker csak akkor ér valamit, ha van kinek elmondani... :)