Az Õsrobbanás elmélete klasszikus elméletnek számít a kozmológiában. Talán a legszélesebb körben elfogadott és a legjobban bebizonyított hipotézis az összes közül. Azt állítja, hogy az Univerzum egy végtelenül apró pontba, egy szingularitásba volt valamikor összesûrûsödve. Ebbõl az állapotból egy óriási erejû robbanás repítette széjjel, körülbelül 15-20 milliárd évvel ezelõtt.
Edwin Hubble amerikai csillagász figyelte meg elsõként, hogy a galaxisok távolodnak egymástól. A Világegyetem az idõ múlásával folyamatosan tágul. Ha az idõben visszafelé lépkednénk, akkor a tér méretének fokozatosan csökkennie kellene. Mivel az Univerzum átmérõje véges kiterjedésû, ez azt jelenti, hogy ha eleget lépkedünk vissza az idõben, akkor végül egy olyan ponthoz érkeznünk, ahol a tér mérete már nullává válik. Ez a szingularitás. Ilyen körülmények között nem csupán tér és anyag nem létezik, hanem idõ sem. Ezért értelmetlen feltenni a kérdést, hogy mi volt az Õsrobbanás elõtt; hiszen nem létezett még idõ, amiben hátrább lépkedhetnénk. Ebben a tényben a tudomány és a vallás tökéletesen egyetért: Hippo püspöke, a IV. században élt Szent Ágoston is azt állította, hogy a világ az idõvel és nem az idõben keletkezett.
Mindennapi tapasztalataink szerint tudjuk, hogy ha egy tárgy felrobban, akkor darabjai szétrepülnek, elkezdenek távolodni egymástól. Valószínûleg éppen ez a mechanizmus zajlott le a Világegyetemmel, így a táguló Univerzum képe nagyon fontos bizonyíték az Õsrobbanás elméletének igazságára. (Valójában azonban kicsit sántít a hasonlat, hiszen egy felrobbanó tárgy darabjai már egy meglévõ térbe repülnek bele. Az Univerzum születésekor viszont a tér maga is akkor keletkezett.)