Az utóbbi idõben már kezdek hozzászokni a bugokhoz, majd minden játékban van legalább annyi, mint ebben, szóval már nem annyira zavar, csak olyan bug ne legyen benne, mint a CYM3-ban: amikor a kiesett versenyzõk 5 óra elõnnyel az élre kerültek... Szóval, ha csak kisebb bugok vannak, azzal már elvagyok.
Sokat egyébként nem lehet kivenni a demo-ból, ugyanakkor a management részben látottak alapján azt mondom, hogy jobb lesz, mint a Cym3 volt. Összetettebb, érdekesebb, és hosszú távon nehezebb is. A Cym 3-ban a saját gyártmányú színmagyar csapatommal is könnyedén uraltam a mezõnyt, pedig a csapatban csak 1 igazán jó képességû (kb. Peccharoman szintû) kerekes volt - én. A többieknek nem volt 70 felett semmilyen fontos értéke, kivéve Bodrogit, de õ is csak a tt-ben volt jó.
Ehhez képest volt olyan szakasz a Giro-n, amikor az elsõ 7 hely az én csapatomé volt.
Ez szerintem a Cym4-ben lehetetlen lesz, és ennél jobbat nem tudok elképzelni.