Elõször is gratula a Reálnak, ennyire megérdemelt döntõbe jutás talán csak a miénk volt tavaly...akarat, koncentráció, pengeéles játék. Gyakorlatilag lekopírozta Ancelotti a tavalyi totális futballunkat, valamennyivel kevesebb labdabirtoklással.
Mi meg...hát csalódott nem vagyok. Se dühös. Igazából azért nem érzem ezeket, mert még fel sem fogtam a tegnapit. Hazai pályán, egy BL-elõdöntõben, ennyire tükörsimán, akaratgyengén kiszopni 0-4-re..parádés.
A támadójátékunk borzalmas, a tavalyi atom középpályás védekezésünk a múlté (arra szavak nincsenek, hogy a Real kontráit egy Schweini-Kroos kettõssel akarjuk leszûrni, miközben Martinez padozik).
A probléma az, hogy ha akartunk volna, itt akkor sem lett volna esélyünk. Ahol idegenben egy középhátvéd a 20. percre dupláz, ott meg van írva, hogy melyik csapatnak kell a döntõbe mennie.
Nálunk pedig a legnagyobb taktikai változtatás az volt, hogy a 65. percben nem Mandzura, hanem Müllerre íveltünk be középre. Hányinger.
Két mondatban összefoglalni ezt az egész keserû bohózatot?
Tavaly leginkább a tiki-taka ellen kifejlesztett és csúcsra járatott totális focival hengereltünk. Idén hagytuk a tökéletest, és míg már-már mi kezdtünk el tiki-takázni, addig egy másik csapat a tavalyi focinkkal törölte fel velünk a padlót.