Japánban a legfontosabb ember Hirohito császár volt, és õ a háború ellen volt. Június végén vagy július elején Moszkvába küldte egyik rokonát, Fomamiro Konomye herceget egy békeajánlattal. Az ajánlat alig különbözött attól, ami a végeredmény lett: - “Csak egy föltételünk van: a császár maradjon meg a trónján. Egyébként mi Japánban mindent megteszünk, amit az amerikaiak akarnak. "
Az amerikai hadiflotta már a háború elõtt egy nagy sikert tudhatott a magáénak: megfejtette a japánok titkos kódját. Ezt a japánok késõbb megváltoztatták. De amikor a szabályokat megváltoztatják, errõl minden parancsnokságot értesíteni kell, és ez csak a régi titkos kódon történhet. Így az amerikai flotta az egész háború alatt követni tudta, hogy a japánok mit mondanak egymásnak. Lewis Strauss akkor a flottában szolgált. A flotta és õ tudta, hogy Fomamiro Konomye Moszkvában békét kért. Megbízható forrásból tudom, hogy sem az Oppenheimer-csoport ajánlása, sem a flotta értesülése nem jutott el Truman elnökhöz.
Truman június közepén Potsdamba utazott. Ott értesült arról, hogy elsõ atombomba-kísérletünk sikerült. Tudta, hogy Európa egy rettenetes háború után egy rettenetes télnek néz elébe. Talán egész Európa kommunista lesz. Amerikának segíteni kell, de Amerika nem - vagy alig - segíthet, amíg a japánokkal harcolunk. A háborút gyorsan be kell fejezni. Itt van egy új fegyver, azt használni kell. Ezt egyedül határozta el. Nem egész egyedül. Egy embert kérdezett meg, egy okos embert: Churchillt. Õ is ezt mondta. Megtörtént a döntés - én ezt sajnálom.
Képzeljük el - mint én elképzeltem, túl késõn ugyan, és annak lehetõsége nélkül, hogy erre befolyásom lehetett volna -, hogy az elsõ atombombát a Tokiói-öböl fölött dobtuk volna le, és az 10000 méter magasságban robbant volna föl. Megcsinálhattuk volna. Ki tudtuk számítani, hogy a bombának milyen hatása lesz. Tudtuk, hogy ha ezt tettük volna, egy esti órában 10 millió japán látta volna, miként lesz az esti sötétségbõl déli világosság és egy haláleset sem lett volna.
Azt is tudjuk most, miután a bombát ledobtuk, hogy ennek mi volt a hatása Japánban. Japánt akkor egy kis kabinet kormányozta: hat ember. Okinawa után mindenki tudta, hogy Japán elvesztette a háborút. A kabinetben hatból három feltétlen békét akart, a másik három “tovább akart küzdeni egy jobb békéért." És Hirosima egyetlen szavazatot nem változtatott meg, maradt a 3:3 arány. Ez az állásfoglalás került a császár elé. Õ írt egy beszédet, hogy azt másnap elmondja Japánnak és a világnak. De a háború-párti generális követõi puccsot csináltak: bezárták a császárt, keresték a beszédet, de nem találták. A puccsot végrehajtó csapat fõnöke háborút akart, de hû volt a császárhoz. Nem helyeselte a császár elleni erõszakot, leállította a puccsot.
Hirohito császár fegyverszüneti beszédét Nagaszaki bombázása elõtt megírta. Azt hiszem, hogy nem volt szükség a hirosimai bomba ledobására. Abban biztos vagyok, hogy nem volt szükség a nagaszaki bomba ledobására.
Elhangzott a császári beszéd: - “Mi, japánok tegyük a lehetetlent - kérjünk békét!" - Békét kértek. A generális pedig, aki visszavonta embereit a császári palotából, hazament és öngyilkos lett.
Ha a császár látta volna a bomba hatását, ha megmondtuk volna a japánoknak: adjátok meg magatokat, mert máskülönben két hét múlva ilyen fegyver embert fog ölni - biztosra veszem, hogy elérhettük volna a békét emberélet vesztesége nélkül
Informatika és tudomány
