A Szumo.Hu értesülései szerint a legendás Akebono hivatalosan is benyújtotta rangjáról való lemondását a Japán Szumószövetség felé, s bejelentette, hogy a K-1 szériában versenyez tovább. Az indoklás szerint Akebono a szumóval nem tudta megkeresni a mjószeki (állandó ojakata státusz) megvásárlásához, illetve saját szumóbeja megalapításához szükséges pénzt.
A K-1 rúgásai nem fognak gondot okozni Akebononak
Mint a Szumo.Hu szakírója megemlíti, nem Akebono az elsõ harcos, aki nagy szumós múlttal a háta mögött, egy professzionista küzdõsportban is kipróbálja magát:
"Voltak már más ex-jokozunák is, mint például Wajima és Futahaguro, akik kipróbálták a profi birkózást, de Akebonóval ellentétben ezek nem igazán voltak a Kyokai (és a közönség)'kedvencei'."
"Természetesen meg fogom õrizni a jokozuna-méltóságot a mérkõzések során" - nyilatkozta Akebono döntése kapcsán. - " Van három gyermekem, akik még sosem láthatták az apjukat küzdeni. Szeretném, ha láthatnának mérkõzés közben. A Kyokainak és Azumazeki ojakatának örökké tartozni fogok mindazért, amit értem tettek, õk tettek engem azzá, ami vagyok, és ezt sosem felejtem el."
Akebono elsõ ízben idén december 31-én lép szorítóba K-1 küzdelem során, s ellenfele a régóta Mike Tyson ellen készülõ Bob Sapp lesz!