Elnézést, hogy megtöröm a csendet. :-) Visszaolvasva az utolsó 4-5 oldalnyit igazán lelkesen igyekeztetek hol kitépni egymás szívét, hol pedig érvekkel hajigálni süket füleket. Kicsit okosabb is lettem, kicsit meg nem is, észrevételeim is vannak, meg láthatóan beszédkényszerem.
Nem FLP-zek, nem is tervezem. Emellett azt gondolom az FLP termékeirõl többet tudok, mint az átlagos új forgalmazó és állítom, hogy az üzletszabályzatot jobban ismerem mint az összes magyar FLP-sek 85%-a (mértéktartó becsléseim szerint). A témába úgy csöppentem, hogy kedves ismerõseim egy része csinálta de nem is mondta, aztán amikor kiderült, másik ismerõs megkért hogy végezzek neki kockázatelemzést. ;-) Lassan 3 hónapja futnak be adatok hozzám, ezek egy részét szeretném megosztani, és mivel ezen adatok egy része ti vagytok, megmondani a frankót, mert ez a divat. :-D
Pyro hozzászólásainak jelentõs része izgalmas és tanulságos, és nagyon sajnálom, hogy annyira megutálta egykori önmagát, hogy nem is hajlandó meghallani a másik oldat akkor sem, ha az amúgy igyekszik válaszolni neki. Neki igazából egy kérésem lenne (azon túl, hogy szerintem lépj túl a C-vitaminon, mert az pont nem reprezentatív termék, sõt, fasság): tudnál abban segíteni, hogy néhány konkrétumot összeszedsz, hogy adott sikeres FLP terméket milyen más "bioboltos" konkrét, ekvivalens termékkel helyettesítenél, az árakat gondolom a neten megtalálom, de ha hozzáírod, akkor hatalmas szolgálatot tehetsz azoknak akik emiatt nem kell, hogy FLP cuccokat vegyenek "háromszor annyiért".
Nagyon élvezetes volt DRFlame matematikai fejtegetéseit olvasni, bár azt gondolom, hogy az igazság valahol a kettõ között lehet, mivel a fejtegetések egy része szerintem pl. Amway-re igaz, FLP-re meg nem. Igyekszem utánaszámolni az árréseknek meg a pénzmozgásoknak, kis idõt kérek rá. Mindenesetre huszonharminc éve mûködik és még nem fogyott el az emberiség. :)
És most más tapasztalatok. Elhangzott, hogy a termékek esetleg semmi különöset nem tudnak. Néhány tapasztalat elsõkézbõl (nem valaki mesélte, hallottam, stb): a fogkrém eddig 3 konkrét embernek mulasztotta el a szájsebeit (két idõsebb, egy fiatal fogszabályozóval). A first az orrom elõtt leforrázott kezet (guszustalanul kinézõ sebbel) másnapra majdnem nyomtalanul elmulasztott. Pár bogyó kb. egy hónap alatt lelohasztott egy olyan gyulladt térdet amit elõtte hónapokig nem tudott elérni az orvos. A többi másodkézbõl jött, azt most nem mesélem, mert hát ki tudja, túlozhatnak is.
Fogkrémrõl volt szó, beszólással a fogorvosi diplomára, így megemlítem a fogorvosom, aki azt mondta, hogy szerinte ez a fogkrém fogat tisztítani és erõsíteni nagyjából ugyanúgy tud, mint bármi más; mivel nincs benne fluór, õ javasolja hogy ha más miatt használja az ember (pl. szájseb :-)) akkor reggel egyikkel, este másikkal.
Az emberi részrõl a következõ postban mert szétesik a fórum. :-)