@Pyro: Számomra a válaszodból egy fontos dolog jött át: „Egy másodpercbe kerül ugyanolyan, alternatív termékeket találni, én meg is csináltam már, de NEM, NEM mondok neked példákat, nem, nem mondok neked konkrétumokat.” Azt hiszem ez volt az a magatartás, amit felróttál az itteni MLMeseknek: csak a levegõbe beszélnek, nem mondanak konkrétumokat. (Én 3*10 percet keresgéltem 3 tetszõleges termékre, igazi alternatívákat nem találtam, ami hasonlított, az arányaiban 30-50%-al volt olcsóbb *DE* semmiféle háttérinfó vagy „támogatás” nem volt hozzá, és ennyi erõvel fûrészport is árulhatnak.) Nem vagy köteles konkrétumokat írni, de akkor ezt itt befejezhetjük: biztos van ekvivalens negyedébe kerülõ termék, csak senki nem tudja, mi.
A tanfolyamok nincsenek kipipálva. Olvass vissza ;-) és láthatod, hogy már elhangzott az a teljesen jogos észrevétel, hogy az FLP termékeknél szétválaszthatjuk az árat két részre: az egyik oldal a „hagyományos” termékgyártás és forgalmazás, és a másik rész a jutalékos rendszer. MINDEN cég mûködtetése költségekkel jár, amit a profitnak kell kitermelni, amit pedig a termék elõállítása és a termék eladási ára közötti nyereségnek kell fedezni (hagyományos cégeknél). Ebben benne van a terembérlet, a szállítás, a könyvelés, vagy hogy Rex golyóit masszírozza egy thaiföldi démon; ez minden egyes cégnél így van, nem Isten igéje fedezi hanem a bevételek.
A másik rész a jutalékok; elvileg ez az az összeg, ami a „normál” kereskedelmi forgalomban kapható hasonló termék fogyasztói ára és az FLP NDP ára közötti különbség (bár a különféle árakkal még nem vagyok képben, mivel ezek mértéke és szerkezete látszólag nem része az üzleti tervnek, és röpködnek a 17.6 meg 5 meg 15 százalékok; azt hiszem, az NDP a „normál ár”). Tehát még egyszer: a termék elõállításának ÉS az FLP cégprofitnak a fedezete az árnak a kereskedelmi mértékû része.
A jutalékok fedezete – ebben az általam is elfogadható szemléletben – a szokványos ár és az NDP ár különbözete, amire te azt mondtad (sugalltad), hogy kb 50%, tehát mondjuk 1000 forintos termék esetén 500 ft. Ebbõl kerül kifizetésre az összes bónusz, személyes, csoportos és vezetõi és a f* tudja még mi. (Ha leírom a százalékokat akkor ennél még egy kicsivel kevesebb is jött ki, de annyira kaotikus az egész hogy pontos számokat nem bírtam fél óra alatt sem összeírni.)
DE egy másik – szerintem fontos – kérdés az, hogy MIÉRT vennék az emberek ezeket a termékeket? Elfogadom azt, hogy drágábbak, a kérdés, hogy az emberek mit kapnak ezért? (Vigyázat! Szübjektív és second-hand bölcselkedés! :)) Amit én látok:
1) az emberek lusták, tehát *nem* keresnek (nincs idejük) alternatív, ekvivalens termékeket
2) az emberek *nem* tudják, hogy milyen termékekre van szükségük egy adott problémához, és az FLP ezt a tudást (és ajánlást) biztosítja
3) az flp egy csomó háttéranyagot biztosít akár papírok, akár (orvosi) elõadások, akár a betanított „munkatársak” személyében, és most tekintsünk el attól a nézõponttól, hogy garantáltan minden hazugság és beetetés. ha elfogadjuk, hogy a termékek jók valamire, és elfogadjuk, hogy az emberek szubjektív tapasztalataira lehet építeni, akkor a „beetetõ szöveg” (NEM A KERESETRE VONATKOZÓ!) teljesen korrekt tájékoztató anyagnak tekinthetõ.
4) az flp az adott problémákra ad egy javaslatot, felkínál terméket vagy termékeket, és „szállítja” azokat. Mint említettem az elején: a civilizált ember lusta, és fizet azért, hogy valamit „készen” és „egészben” kapjon. Akár a termék 50%-nak megfelelõ prémiumot, hiszen nem biztos, hogy olcsóbban be tudná ugyanezt a rendszerezett anyagot szerezni.
És akkor itt kell elnézést kérnem (jó, persze, kiszámított gondolatmenet volt részemrõl) hiszen látható, hogy az általad összegyûjtött alternatív termékek listája, meg az összeszedett „mi mire jó” TUDÁS jelentõs értéket képvisel, és az emberek fizetnek érte; érthetõ, ha nem akarod ingyen ezt a munkát elvégezni, és megosztani. (Bár nem tudom, te tudsz-e az alternatív anyagokhoz szakembereket szerezni akik állítják, hogy az erre meg arra valóban hatásos. Lehet, hogy tudsz.)
De ezzel te is beláttad, hogy az extra pénzért az emberek kapnak valamit, ami nem a szupermeggazdagodás és nem a csodatermék, hanem egyszerûen egy rendszert, egy hátteret a megfelelõ termékekhez. És mindezt fedezi egyrészt a cégprofit (piaci ár-NPD) másrészt a résztvevõ forgalmazók „lelkesedése” (amit pedig a jutalékok fizetnek meg).
Hát ezt látom én, így, az észrevételeidre.
re 2: Bizonyosan azt fogod mondani, hogy „de hát akkor menjenek el oda ahol adnak nekik tanácsot és supportot, hogy milyen cuccokat vegyenek”, de hát nyilván nem mondasz konkrétumot :) másrészt szerintem ilyen hely nem sok van (mondjuk szerintem nincs is, de tévedhetek), harmadrészt nem biztos, hogy ingyen adnak tanácsot, így lehetséges, hogy végeredményben ugyanott van az ember.
ps: Biztos gondot jelent, hogy én az üzleti nyereség részt másodlagosként kezelem, míg neked ez a központi kérdés. Belátom, hogy ez nehezíti a vitát, ellenben még így is sok értékes dolgot írsz, ezért is válaszoltam.
pps: minderre lehet csípõbõl válaszolni („minden hazugság, hülyevagy”), vagy úgy, hogy megpróbálod a valós dolgokat elfogadni, és a téveseket megcáfolni. opcionális.