"Abban reménykedtem, hogy a második rész után ért megrázkódtatások nem fognak újból mellbevágni. A film elsõ negyede, egy az egyben egy rusnya, megtépázott és kifacsart kan macskát juttat az eszembe, ami az elõd összes jelenetében integetett felénk. Ültem a székemben, néztem a hiteltelen és ismeretlen szereplõk tömkelegét, akik összességében nagyobb szerephez jutottak, mint Neo két belevaló társa. Niobe újfent szenzációs mimikai képességeivel kápráztatott, mely csókos ajkaira és gödrében forgó szemgolyóira korlátozódott. Elcsépelt karakterek, szerencsétlenül belõtt helyzetekben hánykolódtak egy kupacban, s fölöttük a második rész óta teljes mértékben hanyagolt Morfeusz és Trinity ült unalmas trónján. Morfeusznak mindenki beszól, úgy bánnak vele, mint egy sza*os hülyegyerekkel, Trinity pedig rideg, mint az edzetlen acél. Aztán jött az orákulum, aki újabb csapást mért az idõk során szépen felépített illuzióváramra. Az elsõ részben tényleg egy bölcs, rövid, lényegi mondatokkal operáló karaktert ismerhettünk meg. Most azonban Chris Tucker bõrébe bújt nagymamival szembesühetünk, aki mindent Neo szájába rág, ráadásul Haribo gumicukorkával kínálja a Kiválasztottat. Merv, az elõzõ rész pápája, maga a megtestesült karakter, kinek balján az Istennõ, Monica Belucci pislog szendén. Õt szó szerint kivégezték. Eljátsza a mindent a markában tartó atyaúristent, majd a jelenlévõk úgy gondolják, inkább nem kérnek a nagyszájú francia és õt körbevevõ latex házi állatkák hülyeségeibõl és házimacskát csinálnak belõle. Így is lett, én pedig kezdtem gondolkodni az evakuálási útvonalon, ám ekkor képbe került Mifune, a zioni milícia vezetõje és átvette az uralmat az érzelmeim felett.
Innentõl kezdve magunk mögött tudhatjuk a rémálmot és az elsõ, eredeti részbõl megismert lendületes, adrenalintól szürcsögõ akciójelenetek kapják a fõszerepet. Egyre csak gyorsul és gyorsul az ütem, újabb és újabb, eddig sehol nem látott jelenetekkel sokkoltak, melyek mindegyike profin kivitelezett, sehol nem éreztem hülyén magamat. Az iszonyatos fegyverekkel megrakott embert szolgáló robotok és a sentinelek között vívott csata közben visítva markoltam a karfát, mint anno a gatlingos jelenet alkalmával. Mifune úgy trónol az ember alkotta robot szívében, mint egy elszánt szamuráj, aki ezer sebbõl vérezve, a földön kúszva is kaszabol. Tekintetén az elszántság, az önkívület és az õrültség képei cikáznak. Nincs megállás, brutális CGI effektorgia, kiváló harci koreográfia, újfent büntetõ napszemüvegek és az Animátrixban elejtett apróságok kacsintása a film végéig gondoskodik róla, hogy a beszlopált lónyálat elpárologtassuk a film végére. A beharangozott, helikopteres jelenet pedig a jelek szerint ment a levesbe, de nem is hiányzik.
Mifune-nál Neo és Smith karaktere volt csak jobban kivitelezve. Hugo Weaving alakítása végig sugárzó volt, minden helyzetben hozta a formáját. Az igen rossz színészi képességekkel rendelkezõ Keanu Reeves-nek sosem álltak jól a kúl szerepek, inkább sztárként, mint egy jelenség állja meg a helyét. Ezt végre észrevették és egy kicsit helyretették az egyensúly érdekében, ami nagyon jót tett a filmes karakterének. Öröm végigkísérni a felemelkedését."