Fikázóknak: tudom, hogy a mainstream-mel szembehelyezkedni menõ, és sikkes. De attól nem lesz senki király csávó, hogy elmondja minden szarnak a Matrix 3at.
AKÁRMI lett volna a 2. és 3. rész, UGYANENNYI embernek nem tetszett volna. Õk azok, akik ki szeretnének emelkedni a közemberek közül.
Nekem nagyon tetszett a film. Nem volt tökéletes, de nagyon jó volt.
A kezdetétõl a végéig tetszett, ha én csináltam volna módosítok pár apróságon. Az orákulum változását pl. én nem említettem volna meg, hanem mintha mi sem történt volna. Amúgy minden rendben volt.
Nem követtem a topicot, de az alapján amiket werewolf elmondott, hihetetlenül buta és értetlenkedõ a közönség. Szomorú, hogy ennyi mindent nem értetek meg.
Arról, hogy tervben volt-e a folytatás. Nos nem tudom, más burokban élt-e, de én tudom, hogy amikor a Matrixot megnéztem másodszorra is moziban, tehát már több mint 3 éve, én úgy jöttem ki, hogy a filmet elõször látó osztálytársaknak azt mondtam, "és lesz 2 meg 3, ráadásul egyszerre fognak érkezni". Szóval ha én már akkor tudtam, lehet nem egy éve találták ki hogy legyen folytatás.
Szerintem is voltam apróbb következetlenségek, és nyitva hagyott kérdések. Ugyanakkor szeretnék arra emlékeztetni mindenkit, hogy a Matrix megnézése után 4 éve sokkal több nyitott kérdés, furcsának tetszõ gondolat maradt. Már akkor sem tetszett, hogy Neo meghal és feléled, meg nagyon sok kérdés maradt nyitva.
Azóta mindenki még 10x látta a filmet. 3-4 évig érlelõdött mindenkiben az, hogy mi az a Matrix. EZÉRT értjük már az elsõ rész minden kis gondolatát, és ezért nem a 2-3ét.
Az Animatrix, az innen-onnan származó infók, és a 2-3. rész megadta a Matrix rengeteg kérdésére a választ, ezért most, 3-4 évvel késõbb úgy tûnik, az egy tökéletesen átgondolt, felépített film volt. Pedig NEM.
Szerintem ötödannyi kérdés nem maradt nyitva ezután. Következetesség volt sztem, hogy deja'vu -vel változott a bunyó után vissza a város, az tetszett. Bár a mozi közönsége nem értette, azt hallottam a reakciókból. Buta ember miért néz filmet?
Talán érdekes lett volna, hogy ki a kiscsaj, de lehet ez csak nekem nem volt vili :) A vasutas ugye elvileg maga építette az állomást, ezért nem lehetett onnét kijutni, ezért volt õ ott az "isten". De ahogy Morpheus mondta az egyben: egyes szabályok megszeghetõk, a többi kikerülhetõ. Ha a jump programban tudnak ugrani, az állomásban is biztos tudnának erõsködni. De ez csak szõrszálhasogatás.
A látványvilág brutális volt, hihetetlen hogy pl. a dokk ostrománál nézzük a filmet és csak cgi-t látunk hosszú perceken keresztül.
Egyszóval király volt, méltó befejezés. Lassan kell egy Matrix trilógia dvd-sorozat ide a polcomra.