"Egy ifjú egy napon elment egy szerzeteshez, hogy tanítsa. Az ifjú ragaszkodott hozzá, hogy a szerzetes mondjon neki példát a Máyáról, mert érti ugyan, de mégsem érzi, mit is jelent valójában a máyá fátyla. Az öreg végül így szólt az ifjúhoz: rendben, tanítalak, de elõbb hozzál nekem egy pohár vizet a kútról. Az ifjú elindult, hogy vizet hozzon. A kútnál azonban meglátott egy gyönyörû fiatal lányt, éppen olyat, amilyenrõl mindig is álmodott. Megijedt, hogy vajon érzéseit osztja-e a lány. Félelme boldogsággá változott, mert a lány rámosolygott és szemeiben ugyanazok az érzések tükrözõdtek. Beszélgettek, majd a szenvedély olyan magasra lángolt, hogy elhatározták, hogy összeházasodnak. Mivel ebben az idõben a szokás az volt, hogy a szülõk választják ki a férjet, féltek, hogy mit fognak szólni. De félelmük alaptalan volt, mert a szülõknek azonnal szimpatikus lett az ifjú és áldásukat adták a frigyre. Megházasodtak, boldogan éltek, s született egy szép kislányuk. Történt azonban, hogy egy nagy esõzés után iszaplavina zúdult a falura. Az ifjú is kétségbeesetten menekült kis családjával, megpróbált feljutni egy domboldara. A víz azonban hamarosan elsodorta mellõle a kislányt. Szorította a felesége kezét is, de hasztalan, az ár õt is elragadta tõle. Az ár elvonulása után bánatában összeroskadt és sírni kezdett. Akkor vette észre, hogy ott áll a kút mellett, kezében a pohár és könnyei a kútba hullanak. Majd egy ismerõs hangot hallott maga mellõl: - Hol van a pohár vizem?"