Õ az elsõ barátom, életemben elõször most érzem azt hogy õ olyan valaki akit imádok úgy ahogy van (családon kívül persze).
Egy bridzsklubban ismerkedtünk meg (nem vmi szórakozóhelyen vagy ilyesmi). Felvett mesnen, mint mindenkit abból a bridzsklubból. Elkezdtünk beszélgetni, jó barátok lettünk, aztán egy ideig úgy voltunk vele, hogy nem lehetünk együtt mert túl nagy a korkülönbség, ebben az idõben rengeteget gondolkoztam rajta. A végén mégis összejöttünk, 3 hónapja vagyunk együtt.
"Amúgy még elõfordulnak, visszafogot, helyes, aranyos, értelmes 17 éves lánykák, csak azok meg már a másik végletet képviselik. Õk egy 30 éves szemével nyominak számítanak. Nincs bennük semmi nõies." : az én korosztályom nem tart vmi hûû de menõ csajnak, sõt... mégpedig azért mert nem abból áll a fél életem hpogy bulikba járok, és figyelek arra hogy négyes-ötös legyek a suliban... most erre mit mondjak??? egy 30 éves el tudja fogadni hogy ilyen vagyok, sõt még örül is neki.
Én általában nem gondolom úgy hogy érettebb vagyok a 16 éves fiúknál, de azért mikor mondat közepén otthagy (nem csak engem) mert vki szólt neki h egy számítógépes játékban nemtom mitcsinált, akkor azért elgondolkozom, hogy tényleg elvárhatok-e tõle akkora figyelmet és gyengédséget, mint a barátomtól...
És akárki akámit mond, én akkor is úgy gondolom, hogy õ tényleg szeret engem