szerintem ez nem vendéglátó mentalitás volt, vagy, ha az, hát itthon még ilyen sincs. :) Itt egy másik példa:
Elsõ amerikai napunk:
Ottani idõ szerint éjfél Little Rock-i reptér, autókölcsönzés. Koma szépen beül és elmagyarázza mi hol van az autón. Bõröndöt segített bepakolni, ilyesmi. Oké ez tényleg üzleti dolog volt, mert kapott borravalót. :P
Másfél óra autókázás, mire elérünk Texarkana-ba. De az amerikai közlekedési rendszer elsõre kurvára átláthatatlan, így nem találjuk a lentebb már említett motelt. Nem kamu: egy órát keröngõztünk, de egyszerûen nem találtuk meg, közben majdnem elkaptak a rendõrök egy szabálytalan megfordulásért és megismertük a híresen pocsék amcsi kávét. :) Sajnos nem vágtuk annyira az angolt, hogy 100%-ra értsük mikor útbaigazítanak minket, így mindig valamerre elkavarodtunk. Ekkor már több, mint 24 órája voltunk talpon. Erre az egyik koma, akitõl megkérdeztük, látta rajtunk, hogy már alig álltunk a lábunkon. Szépen beült az autójába, mondta kövessük és átkocsikázott az egész városon miattunk, hogy megmutassa nekünk a motelt. Önzetlenül, de persze ezért egy Tokaji Aszu volt a jutalma egyébként, meg is lepõdött nem számított viszonzásra. :)
Ezekkel a hülye történetekkel csak azt a akrom hangsúlyozni, hogy szerintem a nagy átlag amerikai nem öncélúan, hanem természetébõl fakadóan olyan mosolygós és kedves. Nem a filmekbõl meg a nagyvárosi lakosságból kell kiindulni, azok biztos gázak, olyannal nem sokkal találkoztam.
Informatika és tudomány
