"Lehet annak nevezni, de ha logikusan végiggondolod, akkor nagyon is igaz. (én legalább is nem tudok elképzelni olyan, emberek által érzékelhetõ jelenséget, amelyre ne lehetne tudományos vizsgálatot kitalálni)"
A szubjektív észleletek jó részét nem lehet tudományosan vizsgálni. (Vagy csak nagyon korlátozottan, ami sok tudóst nem elégít ki.) Az is szubjektív, hogy van tudatod. Elméletileg lehetne olyan MI-t csinálni, ami ugyanúgy viselkedik, mint te, igazi tudat nélkül (mert mondjuk direkt csak szimulál minden viselkedést). Hogy bizonyítod, hogy te több vagy, mint mondjuk egy viselkedési program? Kívülrõl ugyanaz, és a tudatot belülrõl sem tudták eddig lokalizálni.
"Ha nem fér bele a régibe, akkor ki kell találni egy újat. (a modellek nagyon jól megférnek egymás mellett)
A gondolkodásmódnak csak néhány alapszabályt kell követnie.
pl. Megfigyelem a jelenséget és megpróbálom az elõfordulásában való szabályszerûségeket, illetve más jelenségekkel való összefüggéseit megkeresni. Ha elég alapos voltam, akkor ebbõl kijön egy modell, amelynek segítségével jóslatot tehetek a jelenség egy adott jövõbeli helyzetben való viselkedésére. Végül ezek alapján leelenõrzöm a jóslatot."
Persze, persze, csakhogy néhány önmagában jól mûködõ, elõrejelzésre is képes modell mégis haszontalannak van nyilvánítva (mint pl. az akupunktúrában a meridiánok rendszere). A tudomány válasza: "akár úgy is lehetne, de mi mégsem hisszük, hogy úgy van, mert a saját ismereteink nem támasztják alá (itt pl. nem tudjuk, mik azok a meridiánok)".
"Elõször is megmutatom neki mûködés közben. Aztán, ha érdekli a konkrét mûködése, akkor adok neki egy pár matematika-, fizika-, és elektronika-könyvet."
Nyugodtan azt mondhatja, hogy az egész szemfényvesztés, és a könyveid csak halandzsák (eleve neki sem kezd elolvasni, és megpróbálni megérteni, mert minek).
"Így önmagában semmit. De ha a kezébe nyomtad volna a spec. rel. elméletet és megfelelõ eszközöket biztosítottál volna annak kísérleti ellenõrzésére, akkor valószínûleg õ is be tudta volna látni a helyességét."
Hát, vannak kétségeim. Ha valamennyit meg is értett volna belõle, az õ számára ez egy olyan extrém fantazmagória lett volna, amire valószínûleg azt reagálta volna, amit fent is írtam: "elméletben akár még így is lehetne (mert logikailag helyes a modell), de attól még az egy õrûltség, hogy a világ tényleg ilyen". És talán minnél inkább próbálnád bebizonyítani, hogy mégis így van, annál õrûltebbnek nézne. Vagy, ha esetleg mégis meglátta volna, hogy mégiscsak "van benne valami", valószínû nem vállalta volna be, hogy õ is ezt próbálja elhitetni a kortársaival, mert akkor õt is totál õrûltnek nézték volna az emberek, illetve a többi korabeli tudós, akik nálánál még kevésbé látták volna át azt. (És egy másik vetület, hogy õ kora egyik legnagyobb lángelméje volt, és igencsak lesúlytó lett volna a számára, ha valaki eléáll egy sokkal magasabb szintû tudással.)
"Ha tényleg sok ember tapasztalja, akkor az egy idõ után mások meg fogják próbálni tudományosan is leelenõrizni, magyarázatot találni rá. (ahogy ez már számtalan esetben megtörtént)"
Igen, csak ez lassú folyamat.
"Most nem pusztán azért hiszek inkább a hozzáértõknek, mert õk "hozzáértõk", hanem mert tudom hogy a jelenlegi ismereteik valóban megalapozottak, tehát ha valamit állítanak, akkor azt nem "csak úgy" állítják."
Mindíg volt valamiféle megalapozottsága az állításoknak.. Ami akkor nagyon is logikusnak tûnt.