huh, nem rossz, kicsit el voltam úszva idõben, de most már válaszolok:)
1.) Ha azokra a falukra, farmokra gondolsz amiket megtámad a gép illetve erre neked is van lehetõséged, akkor azokkal nem tudsz csinálni semmit. Vagyis tudsz, odamész és levered, mint a szöget:) Ha sikerül legyõznöd akkor asszem nem rombolják le (merthogy fosztogatás folyik éppen, ezért lesz leégett a terület ott), de ez nem biztos. Sok jelentõsége nincs a játékban, esetleg kiesik egy kis lóvé vagy hasonló, de Én nem emiatt vesztettem háborút.
Mostanában játszottam játszottam pár kört vele és azt az új taktikát alkalmaztam, hogy megtámadtam ezeket a falukat, erre mindig kijött a várból, hogy leverjen, ekkor vagy megtámadtam két másik hadsereggel vagy rögtön a várat vettem célba, mert ugye ilyenkor nincs akkora védelem bent és ha visszatért, elõnyöm volt a várban védekezéssel.
Érdemes odafigyelni erre, mert ha úgy látod, hogy vesztésre állsz, akkor inkább menekülj el, mert egy maxra kiképzett vezért nehéz pótolni, míg a sereget könnyebb. Igaz, hogy a katonák is gyûjtik a tapasztalati pontokat, de az nem számottevõ.
2.) Amikor elfoglalsz egy provinciát, akkor ott felüti a fejét a hazafias érzelem, magyarán vissza akarnak csatolódni az anyaországhoz. Ezt úgy tudod leggyorsabban csökkenteni, ha a csapatod tagja egy Pap, akit oda tudsz küldeni, hogy csökkentse ezt a fajta ellenállást (amolyan partizán-deaktivátor:) )
A másik ok amiatt lázonganak, ha nem azonos a vallásuk a Tieddel (ez még több mínuszpont neked). Ezt is a Pappal tudod csökkenteni, ezt hívják Konvertálásnak, átneveled õket a saját hitedre. Arra kell figyelni, hogy maxra kifejlesztett Pappal csináld meg ezt a lépést, mert ha nem elég fejlett, akkor akár bele is halhat szegény papocska. Fejleszteni a könyvekkel tudsz, ezért érdemes sok templomot építeni, hogy írkálják a sok könyvecskét. Eleinte nehéz, de késõbb már gyerekjáték lesz.
3.) Igen, csak 15 épületet lehet felhúzni egy Provinciában. Arra kell figyelned, hogy milyen "alapanyagok" vannak a területen. Stone, Marble, Sheep. Bal oldalt fent mutatja. Ha például valahol Stone van, oda nem tudsz építeni birkatelepet. Ez logikus, de azért fontos megemlíteni, mert vannak összefüggõ épületek, egyiket nem lehet megépíteni a másik nélkül vagy nem lehet tovább fejleszteni. Ilyen például a Katedrális. Ehhez asszem három alapanyag is kell aminek meg kell lennie egy területen, erre nagyon kicsi az esély. De ha megvan akkor viszont nagyon sok mindent kaphatsz.
4.) Ez általánosan érvényes válasz lesz, nem csak a magyarokra érvényes.
A lényeg, hogy eleinte katonai épületet építs, legfõképpen a terület speciális egységeire kell támaszkodni, a Teuton lovagok például nagyon drágák, de a legjobb katonák a világon. Érdemes használni a lovas egységeket, mert elég gyorsak, oldalba lehet velük kapni az ellent. Mondjuk legtöbbször nem Én harcoltam, hanem rábíztam a gépre, általában jól csinálta a dolgokat, csak figyeltem, hogy mikor állok vesztésre és ha nagyon akkor menekültem.
Visszatérve, kell gazdasági épületeket is felhúzni, de jó ha van védelem minél hamarabb. Az alap egységekbõl elég a nyilas és a Men-at-arms. Strapabíró katonák a nyilasok meg addig lövik az ellent. Késõbb, ha lesz lovad, akkor meg lehet lovasíjászokat használni. Nem kellenek a buzogányosok, meg a dárdások, szerintem legalábbis csak a helyet foglalják a területen, Én ezeket az épületeket fel sem húztam sosem, mégis végigvertem Európát:))
Elõbb-utóbb Te is rájössz a helyes taktikára:)
Olvasgass vissza, jó pár oldalt teleírtunk tippekkel. Olvasgasd a játék súgóját is, egy csomó dologról nem is beszéltem, például a különbözõ "csodákról", ezek alapcuccait megszerezve mindenféle plusszokat kapsz. Az egzotikus termékeket (elefántcsont, ékszerek, selyem, stb.) tengeri kikötõkön keresztül lehet beszerezni, ezért haladj a tengerpart felé idõvel. Fel kell húzni a halászkunyhót a városban, aztán ebbõl lesz a dokk, majd kikötõ és végül admiralitás (ha jól emlékszem). Ha belépsz a városba, akkor alul-középen látni fogsz egy vasmacskát (horgonyt), erre ráklikkelve kiválaszthatod a szállítani kívánt cuccot és 5000 aranyért egy kis idõ múlva a tiéd is lesz (egészen addig, míg el nem veszted a várost:) ). Nyolc ilyen csoda van, mindegyik hasznos, le van írva, hogy melyikhez mi kell és ebbõl neked mi van már meg. Ha sikerül megcsinálnod mind a nyolcat, akkor már meg is nyerted a játékot (egyik fajta nyerési lehetõség). Elõre szólok, hogy nem lesz egyszerû, jó pár területet kell uralnod, hogy meglegyen, de nem lehetetlen, Én már megcsináltam. Kétszer ugyanúgy nem lehet, mert a gép minden új játéknál véletlenszerûen keveri meg az elérhetõ alapanyagokat, szóval variáció van bõven, meg terület is:))