A helyszín Párizs, a Gréve-piaca, a tér közepén egy guil-lotine-emelvény, s rajta egy nyaktiló, mellette Lucifer áll mint bakó. Ádám mint Danton az emelvény szélérõl a tö-megnek szónokol: „Egyenlõség, testvériség, szabadság!" Eközben rongyos újonchad jelenik meg. Danton lelkesen biztatja a népet, amely legyõzhetetlen. Ekkor néhány sans-culotte egy ifjú márkit és Évát mint az ifjú nemes testvérét hurcolja az állvány elé. Danton rokonszenvez velük és meg akarja menteni õket, de a márki nem engedi. Ezután Évához fordul, de az büszkén felajánlja a fejét a bakónak. Ádám be-vallja, hogy mennyire szenved e sok vérontástól, mennyire egyedül van, s bevallja érzéseit neki, de Éva visszautasítja: „nem érthetjük meg így egymást soha. "
A néptömeg véres fegyverekkel, lándzsákkal néhány vé-res fõt hurcolva, vadul visszatér. Egy sans-culotte egy elra-bolt gyûrût nyújt át Dantonnak, s közben leszúrja Évát, de õ ekkor új alakban jelenik meg mint rongyos, felgerjedt pórnõ bontakozik ki a tömegbõl, és egyik kezében tõrrel, másikban egy véres fejjel Dantonhoz rohan, hogy felajánlja magát, s méltatlankodik, hogy a nagy ember nem foglalkozik vele. Beleborzong a látványba, a két nõ hasonlatosságába. Ezalatt Robespierre, Saint-Just és más konventtagok jönnek, s rög-tönzött emelvényre állnak, s Dantont megvádolják, hogy a nemesek cinkosa, hazaáruló, zsarnok uralomra tör. Hiába akar válaszolni a vádakra, beléfojtják a szót, s végül önként lép az emelvényre, és hajtja nyaktiló alá a fejét.
Tizedik szín: Prága
A helyszín visszaváltozik olyanná, mint a nyolcadik szín-ben volt. Ádám ismét Kepler, az íróasztalra hajtott fõvel, s mellette Lucifer áll, aki csendesen megjegyzi, hogy ezúttal elmarad a nyakazás. Ádám felébred, s nem tudja elõször, hol van, aztán fájdalmas számára a felismerés, hogy újra a régi korban van, s lelkesen idézi álmát: „Mi nagyszerû kép tárult jel szememnek! / Vak, aki Isten szikráját nem érti, / Ha vér-rel és sárral volt is befenve. " Eközben Éva kerül elõ a lugas-ból, csalódott, az udvaronc csúnyán búcsúzott tõle.
Lucifer bejelenti, hogy Kepler tanítványai türelmetlenül várják mesterüket, égnek a tudásszomjtól. Ádám azt mondja tanítványának: „A bölcselet csupán költészete / Azoknak, mik-rõl még nincsen fogalmunk " A kor nagyjait az utókor nem csodálja majd. Kepler arra biztatja az ifjút, hogy vesse tûzre a régi tanokat, mert ezek hordozzák a múlt századok hibáit, elõ-ítéletül az új világba, akadályozzák, abban hogy elõbbre jus-son. Majd megkéri Lucifert, hogy röpítse új világba.
Tizenegyedik szín: London
A Tower és a Temze közt vásár van. Tarka sokaság hul-lámzik, zajong. Ádám mint idõsebb férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Ádám lelkesen szemléli a forga-tagot, úgy érzi, végre azt látja, amire mindig is vágyakozott. Lucifer arra figyelmezteti, hogy onnan föntrõl minden sok-kal szebbnek látszik, de Ádám felháborodik e gúnyolódáson, s tovább gyönyörködik benne. Végre eltûntek a múlt kísér-tetei, „Szabad versenytér nyílt a kebelnek, " közjólét. Luci-fer hiába próbálja meggyõzni, Ádám lelkesen rajong.
Mindketten lemennek a Tower belsejébe, s csakhamar munkásnak öltözve lépnek ki annak kapuján, elvegyülnek a tömegben. A bábjátékosok éppen Ádám és Éva történetét mutatják be, de kigúnyolják, s mulat a közönség. S bárhová mennek, mindenütt azt tapasztalják, hogy a pénz a legfõbb érték, vele minden megvásárolható. Semmi sem az, aminek látszik, minden hamis, a kocsmáros savanyú bort szolgál fel vendégeinek. A munkások a gépeket kárhoztatják, mert el-vesztik a munkájukat miattuk. A koldusok egymással vesze-kednek a helyért. A zene se mûvészet többé, csak a részegek mulatozására szolgál.
Ekkor lép ki a templomból Éva mint polgárlány, imakönyv-vel s bokrétával a kezében anyjával együtt. Ádám ahogy meg-pillantja, felébred benne a szerelem. „Minõ méltóság, milyen szûz-erény, / Megközelítni nem merem. " Egy ifjú ezalatt sze-rényen Évához lép, s egy mézeskalács-szívet nyújt át neki. Biztatják a fiatalembert, hogy látogassa meg õket, de amikor elmegy, az anya azt a tanácsot adja lányának, hogy a másik hódolóját se riassza el. Ádám megpróbál szóba elegyedni ve-lük, de az anya durván elzavarja, ekkor Éva egy cigányasz-szonyhoz lép, aki minden szépet és jót megígér neki. Lucifer Ádámra mutat, hogy jósoljon neki is, de az korántsem oly biz-tató, mint az elõbbi jövendölés. Ádám kéri a lányt, hogy ne utasítsa vissza ilyen egyszerûen, az anyja közbelép, és azzal fenyegetõzik, hogy rendõrt hív. „Oh szent költészet, eltünél-e hát /E prózai világból már egészen? "- sóhajt fel kiábrándul-tan Ádám. Ekkor négy diák jön, akik még lelkesednek, a sza badba vágynak, Ádám abban reménykedik, hogy õk jobbak, mint a felnõttek, de Lucifer megmutatja õket felnõttként, s Ádám újra csalódott. Közben a cigányasszony ott ólálkodik körülöttük, s amikor ezt Lucifer észreveszi, Mylordnak szólít-ja Ádámot, az öregasszony rögtön biztatni kezdi, hogy szerel-me nem is reménytelen.
Egy nyegle élet-elixírt árul, Ádám felháborodva hallgatja. Eközben a cigányasszony közbenjár Évánál s anyjánál Ádám érdekében, akik mihelyt megtudják, hogy gazdag úr, sokkal nagyobb rokonszenvvel viseltetnek irányába. Ádám ékszereket ajándékoz Évának. Ezalatt egy elítéltet hoznak taligán, a nép tolong utána, Éva is lelkesen csatlakozni akar a tömeghez, hogy le ne maradjon az akasztásról. Az elítélt feleségét elcsábította a gyáros fia, s leszúrta az ifjút. Ezalatt a Towerhez érnek, melynek az egyik fülkéjében szentkép áll, ide tûzi csokrát Éva, s az hirtelen elhervad, s a lány nyaká-ról, karjáról az ékszerek gyíkokká változva leperegnek. Ádámék eltûnnek. „Kutyáknak harca ez egy konc felett. / Én társaságot kívánok helyette, / Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, / Közös erõvel összemûködik; / Minõt a tudomány eszmél magának / És melynek rendén értelem virraszt. "
A vásártér helyén középütt egy sír tátong, s a tömeg kö-rültáncolja, majd szólnak egy-két mondatot, s belevetik ma-gukat egymás után: a bábjátékos, kocsmáros, kisleány, ci-gányasszony, Lovel, munkás, tanuló, katona, kéjhölgy, el-ítélt, nyegle. Éva diadallal átlépi: „Szerelem, költészet s ifjú-ság / Nemtõje tár utat örök honomba"- s fátyolát, palástját a sírba ejtve, dicsõülten felemelkedik.
Tizenkettedik szín: falanszter
U alakra épült falanszter, a két szárny földszintje nyílt oszlopos csarnokot képez. A jobb oldali csarnokban mozgás-ban levõ kerekes gépek között munkások dolgoznak, a bal oldaliban a legkülönfélébb természettudományi tárgyak, mechanikai eszközök, csillagászati, kémiai mûszerek, s egyéb különlegességek múzeumában egy tudós mûködik. Mindnyájan egyforma ruhát viselnek. Ádám és Lucifer az udvar közepén bukkannak fel. Lucifer néhány szóban bemu-tatja ezt az új világot. Megszûnt a haza fogalma, közcél felé tart az ember. Ádám sajnálja, hogy a haza fogalma nem lé-tezik, de telve van optimizmussal: „Aztán vezess, hogy lel-kem kéjelegjen /A boldogságban, melyet annyi harcra / Jól érdemelt díjul kapott az ember. " Lucifer és Ádám felölti a falanszteri egyenruhát, s így folytatják útjukat.
Egy tudóst szólítanak meg, azzal az ürüggyel, hogy ta-nulni jöttek hozzá, mivel hallottak róla. A tudós az iránt ér-deklõdik, hogy milyen szakterülettel foglalkoznak, Ádám azt feleli, hogy az egészet szeretnék átlátni, a tudós nem helyesli ezt, Lucifer siet a segítségére. A tudós megmutatja nekik a múzeumot, amelynek tárgyai kitömött állatok: ló, kutya, ökör, oroszlán, tigris, õz már mind kihalt fajok, csak azok élnek, amelyek hasznosak az ember számára, s nem pótolhatók: a birka és a disznó. Azután ásványokat mutat: széndarabot, amit már a légbõl szúr a tudomány, vasat, ami azóta elfogyott, alumíniumot és aranyat. Ezután a növé-nyek bemutatására kerül sor, Lucifer és Ádám megcsodál-hatták az utolsó rózsát, ami a földön nyílt, haszontalan vi-rág volt. A szellem virága, a költészet is ilyen haszontalan, két mûvet említ: Homérosz és Tacitus munkáit, amelyeket azóta a tudomány már régen megcáfolt. E mûveket csak a hatvan év feletti tudósoknak szabad olvasniuk, mert ez mé-reg. A dajkák egyenletekrõl beszélnek a gyerekekkel. Az-tán szörnyülködve mutatja be az ágyút, majd festményeket. Minden alá van rendelve a célszerûség elvének, a gépek végeznek minden munkát. Ádám csalódott a tudományban, nincs élet, mert nincs egyéniség. A tudós hosszas okfejtés-be kezd, hogy hajdanán az õsök ráértek regényes hipotézi-seket gyártani, de az õ koruknak már nincs erre ideje, négy-ezer év múlva ki fog hûlni a nap, s nem lesznek többé nö-vények, már csak négyezer évük van rá, hogy pótolják a napot.
Csengetés hallatszik, véget ért a munka, hosszú sorban férfiak jönnek, másikban nõk, néhány közülük gyerekkel, így jön Éva is. Az udvaron kört képeznek, egy aggastyán elõlép, s megbünteti a szabálysértõket: elsõként Luthert, mert mértéktelenül fûtötte a kazánt, nem kap ebédet, majd Cassiust, mert ok nélkül verekedést szított, gyógyítani fog-ják, amíg meg nem szelídül, Platónt, aki annyira belemerült az álomképeibe, hogy a rábízott marha kárba veszett, borsón kell térdepelnie, a hetvenkettediket, Michelangelót, aki ren-detlenül hagyta a mûhelyet, nem élvezheti a napot. Ezután az aggastyán két gyerek koponyaalkatát vizsgálja meg. Ádám beleszeret Évába. A tudós idõközben eldöntötte a gye-rekek sorsát, az egyik orvos, a másik pásztor lesz, el akarják szakítani Évától a gyerekét, de õ nem engedi. Ádám megvé-di Évát, de az aggastyán leértékeli a család intézményét. Lu-cifer fékezi le az indulatait. Ekkor felajánlják Évát és a má-sik nõt, ki szeretné magának, Ádám jelentkezik, de a tudós szerint: „Rajongó férfi és idegbeteg nõ: / Korcs nemzedéket szûl, ez nem helyes pár. " Ádám megöleli Évát, már éppen gyógykezelésre akarják õket vinni, amikor Lucifer kimenti, s tovább utaznak az álomban.
Tizenharmadik szín: ûr
Az ûr. A Föld egy szelete látszik, mindig egyre kisebb lesz, mígnem már csak csillagnak látszik, Ádám immár öreg, Lu-ciferrel repül. Ádám kétségbeesetten kérdezi Lucifert, hogy hová mennek. „A csillagok megettünk elmaradnak, / S nem látok célt, nem érzek akadályt. / Szerelem és küzdés nélkül mit ér /A lét? Hideg borzongat, Lucifer!" A Föld szellemének szava állítja meg õket, de Ádám repül tovább. „Ádám, Ádám, a végsõ perc közelg: / Térj vissza, a földön naggyá lehetsz, / Míg, hogyha a mindenség gyûrûjébõl / Léted kité-ped, el nem tûri Isten, / Hogy megközelítsd õt - s elront ki-csínyül. " Tovább repülnek, majd Ádám egy sikoltással megmerevül, Lucifer kacag, azt hiszi, gyõzött, s eltaszítja. A Föld szellemének szavára magához tér, s kéri Lucifert, hogy vezesse vissza a földre. „A célt, tudom, még százszor el nem érem. / Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is? /A cél, megszünte a dicsõ csatának, /A cél halál, az élet küzdelem, / S az ember célja e küzdés maga. " Lucifer megpróbál ké-telyeket támasztani Ádámban, de õ eltökélt, vissza a földre, új csatára.
Tizennegyedik szín: hóval és jéggel borított, hegyes vidék
Hóval és jéggel borított, hegyes, fátlan vidék, az elõtérben néhány korcs nyír, boróka és kúszófenyõ-bokor között esz-kimó viskó. Ádám mint aggastyán bottal jön lefelé a he-gyekbõl Luciferrel. Ádámnak nem tetszik a táj, a végtelen hómezõ. Arra kéri Lucifert, hogy olyan vidékre vigye, ahol pálmafák virulnak, a nap szépen süt. Lucifer tájékoztatja, hogy az egyenlítõ vidékén járnak, a tudomány nem gyõzött végzetén, a nap kihûlt. Ádám kiábrándultan tekint körbe, azt hiszi, hogy már nincs ember a földön, de egy eszkimó bújik ki a kunyhójából, fókavadászatra készül. Ádám döbbenten kérdezi: „E korcs alak, e torzkép volna-é / Nagyságomnak bitor örököse? " Az eszkimó ahogy megpillantja õket, azt hi-szi, hogy Isteneket lát, s fél, hátha nem jóindulatúak, vissza akar menni a kunyhójába. Lucifer megszólítja, s õ leborul elõtte, s megígéri, hogy az elsõ fókát neki áldozza, csak ne bántsa. Azt hiszi, hogy Ádám és Lucifer mérgesek, mert éhe-sek. Lucifer pedig épp az ellenkezõjét állítja „mert nem éhes, épp azért haragszik " Ádámhoz fordul: „Okoskodásod /A jóllakotté, míg itt társadé / Éhes gyomornak filozófiája. "
Az eszkimó elmeséli, hogy a szomszédait már agyonverte, de hasztalan „Mindig kerûlnek újak. s oly kevés /A fóka faj' ; s megkéri õket, ha istenek, tegyenek arról, hogy legyen több fóka és kevesebb ember. Ádám menekülni akar, de Lucifer a kunyhó felé vonja, s az ajtót berúgja, bent Éva mint az esz-kimó felesége. Ádám mereven bámul a küszöbön állva, s el-borzad Éva látványától, aki a nyakába borul, így üdvözli a vendégét. Ádám rémülten bontakozik ki az ölelésbõl, s kéri Lucifert, hogy menjenek. Itt ér véget Ádám álma.
Tizenötödik szín: pálmafás vidék
Ádám ismét ifjú, még álomittasan lép ki a kunyhóból, s álmélkodva néz körül. Éva bent szunnyad, Lucifer középen áll, Ádám megtört, de Lucifer hiába akarja bebizonyítani, hogy csak eszközök a végzet kezében, Ádám hisz a szabad akaratban, ezért mondott le a paradicsomról. Sokat tanult az álomképekbõl, kiábrándult, s úgy érzi minden tõle függ, s ekkor egy szirt felé halad: „Megállj! Mi eszme villant meg fejemben - / Dacolhatok még, Isten, véled is. / (...) Elõttem e szirt, és alatta mély: / Egy ugrás, mint utolsó felvonás... / S azt mondom: vége a komédiának. " Éva kilép a kunyhó-ból. Lucifer elégedett, immár gyõztesnek érzi magát. Éva aggódva figyeli, s utánaszól, bevallja, hogy gyermeket vár. Ádám térdre esik: „ Uram, legyõztél. Im porban vagyok, / Nélküled, ellened hiába vívok: / Eme j vagy sújts, kitárom keblemet. " Lucifer csalódottan átkozza s gúnyolja, de ekkor megjelenik az Úr dicsõülten.
Ádám keservesen panaszolja, hogy rettentõ látomások gyötrik, s nem tudja eldönteni, hogy mi a való belõle. „Megy-é elõbbre majdan fajzatom, / Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen, / Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad, /S a körbõl, melyben jár, nem bír kitörni? / Van-é ju-talma a nemes kebelnek / Melyet kigúnyol vérhullásaért /A kislelkû tömeg?" Az Úr nem ad megnyugtató választ, csak kitér elõle. Lucifer gúnyosan jegyzi meg: „Miért is kezdtem emberrel nagyot, / Ki sárból, napsugárból összegyúrva / Tu-dásra törpe és vakságra nagy " Az Úr biztatja Ádámot: „Karod erõs - szived emekedett: / Végtelen a tér, mely mun-kára hív, / S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd / Szünetlen mely visszaint s emel, / Csak azt kövesd! " Éva mindig segí-teni fogja, s vele lesz. S az Úr utolsó szavai biztatóak: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"