Abban az idõben nyalka huszárezredet vezényeltek Tren-csénbe, jó dolga volt a fehérnépnek, mert még a szeplõs asz-szonyoknak is jócskán akadt udvarlója. De valamennyi tiszt közt a legszebb fiú volt Noszty Ferenc huszárhadnagy: vi-dám, könnyelmû, eleven, pompás lovas, jó vívó, jó táncos és nagy kártyás. A szerelemben roppant szerencsés, nem úgy a kártyában, s az udvarlás is elég költséges szórakozás, így folyton pénzzavarban volt. Otthonról pedig nemigen számít-hatott anyagi támogatásra apjától, Noszty Pál kormánypárti képviselõtõl, aki ugyan pallosjoggal rendelkezett, de a fizeté-sét is már elõre lefoglalták. Noszty Feri ideálja Velkovics Ro-zália volt, a polgármester lánya. Az idilljüket Velkovicsné is támogatta.
A gond ott kezdõdött, hogy már elígérték Rozáliát Kozse-huba Tivadarnak, a gazdag bankárnak, akit maguk között Nagy Szamárnak hívtak, mert többek közt volt neki egy Nagy Szamár nevû jövedelmezõ vendéglõje. Már éppen az eljegyzés került napirendre, amikor jött Noszty egy huszár- vágással, s meghódította a kisasszony szívét, aki ezután egy-re húzta-halasztotta a nagy eseményt. Az öreg Velkovicsnak számtalan érve volt az ellen, hogy Noszty Ferihez adja a lá-nyát: katolikus, nemes, szegény, lump, de el tudta õt is bû-völni néhány kedves szavával. Az asszonyok miatt egyéb-ként sem merte volna elriasztani.
A huszárhadnagy állandó pénzzavarral küzdött, nagyvona-lúan szórta a pénzt, s már annyira el volt adósodva, hogy tíz-forintos kölcsönökért folyamodott a kamerádjaihoz. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Velkovicsék után szeretett volna utazni Rajecba, a kis fürdõvárosba, de egy fityingje sem volt. Egy váratlan ötlettel ellenfeléhez, Kozsehubához fordult kölcsönért, aki elõször rettentõen meglepõdött, de aztán furfangos ideája támadt, hogyan üthetné ki vetélytár-sát a nyeregbõl. Ezerforintos váltót íratott alá, s jótállóként Stromm Adalbert lovag nevét hamisíttatta alá, majd három hónap határidõt adott a váltó kiegyenlítésére.
Vidáman telt a nyár, Feri nem is gondolt a váltóra, csak ahogy közeledett október 10-e, a váltó határideje, esett egyre inkább kétségbe, végül apjához fordul segítségért. Annyira el- keseredett hangú volt a levél, hogy nemcsak apja utazott Tren- csénbe, hanem vele tartott Vilma is, Feri húga. Amikor kide- rült a végsõ kétségbeesés oka, este összetalálkoztak Kope- reczky Izsák Izraellel, aki elsõ látásra beleszeretett Vilmába.
A báró különös nevének furcsa története van. Valaha Ko-pereczky Károly huszárfõhadnagy beleszeretett egy zsidó le-ányzóba, akinek gyermeke született tõle, Móric. Amikor az apja meghalt, rá maradtak a magyarországi birtokok, s úgy végrendelkezett, hogy vagyonának kamatait a Kopereczky nemzetségnek csak azok a leszármazottjai kaphassák meg, akik az Izrael Izsák nevet kapták. Ahogy egyre inkább sze-gényedett a nemzetség, úgy egyre többen lettek Izrael Izsá-kok. Ez a báró a takarékpénztár igazgatója volt, s a legidõ-sebb sarja a családnak, azaz az örökség várományosa.
Ezért örült meg az öreg Noszty a véletlen találkozásnak a báróval, hiszen éppen azon törte a fejét,. hogy honnan tudna kölcsönt szerezni, hogy rendezze Feri tartozását. Másnap örömmel kereste fel Kopereczkyt, s kétezer forintot kért köl-csön, amit meg is kapott egy feltétellel, hogy zálogba oda kellett adnia azt a medaliont, amely Vilma arcképét tartal-mazta, s ha nem tudják visszafizetni fél éven belül, akkor az eredetit kell odaadniuk. Jót mulattak a nem mindennapi köl-csönügyleten.
Kozsehuba alig várta, hogy leszámoljon ellenfelével, így délben már megjelent Stromm ezredes úrnál a váltóval, de a legnagyobb meglepetésére az szó nélkül kifizette a váltón feltüntetett összeget, s készségesen elismerte, hogy az õ alá-írása szerepel rajta. Amikor Kozsehubától Nosztyék meg-tudták, hogy mi történt, a képviselõ úr minden erejét bevet-ve indult, hogy elintézze a példátlan esetet. Végül sikerült elsimítania botrányt, de Feri egészségügyi panaszokra hi-vatkozva kénytelen volt leszereltetni magát, s á katonaság kötelékeit elhagyni. Aztán elutaztak Trencsénbõl. Velkovics kisasszony nagyon el volt keseredve, szintúgy a hitelezõik, de nem lehetett mást tenni.
A kapcsolatot tartották a báróval, s mivel kiegyenlíteni nem tudták a kétezer forintos tartozást, a takarékpénztár el-nöke eljött a zálogtárgy eredetijéért. Feleségül nem merte kérni, mert a családi hagyomány szerint az egyik õse azért vetette bele magát a Vág vízébe, mert kosarat kapott egy if-jú hölgytõl, azóta igencsak megfontolják, hogy megkockáz-tassák a visszautasítást. Nem volt a Nosztyak ellenére ez a házasság, de egy kicsit hagyták kéretni magukat, mielõtt igent mondott volna Vilma.
Az esküvõ után a képviselõ úr elhatározta, hogy valami-lyen módon kárpótolja vejét az elmaradt hozományért, már kifundálta a módját is. Kineveztette Bontó vármegye fõis-pánjává, a miniszterelnöknek sem volt ellenvetése, hiszen Noszty Pál iskolatársa volt Az apósnak csak egyetlen kikö-tése volt, hogy veje segítse Noszty Feri hódítását Bontóvá-ron. Egy gazdag amerikai lányát szemelte ki magának az ifjú bonviván. A báró Pesten megkapta a megbízást, s a minisz-terelnök arra kérte, hogy amikor már rendezõdtek a viszo-nyok, numerikusan is értesítse. A kulcsot majd elküldi neki.
Kopereczkyt Noszty Feri is elkísérte, és segített felkészülni a fõispáni beiktatásra. Elõször is szerzett egy titkárt neki Ma-linka Kornél személyében, aki neki régi jó embere: iskolatár-sa, katonatársa, s a báró elõtt Vilma udvarlója. Amikor Vilma férjhez ment, búskomor lett. A legsürgõsebb feladat a beikta-tási beszéd megírása volt, már a második variációt olvasta fel az újdonsült titkár, de Kopereczkynek egyik sem nyerte el a tetszését, s újabbat kellett alkotnia. A titkár elkeseredésében elõvadászott egy harminc évvel korábbi beszédet, s azt adta oda a fõispánnak, hogy memorizálja a hazafelé vezetõ úton. Abban reménykedett, hogy az senkinek sem fog feltûnni.
Noszty Pál levele várta õket otthon, amelyben részletes helyzetjelentést tesz a Bontó megyei eseményekrõl. Nagy felzúdulást váltott ki az ottaniakból, hogy Trencsénbõl ne-veznek ki fõispánt föléjük. Valamint kétezer forintot kér a vejétõl. Titkárát elszállásoltatja a vendégszobában, amely sok kényelmet kínál: békamuzsikát, valamint nyugalmas pi-henést, feltéve ha kellõ mennyiségû macska is tartózkodik ott az egerek jelenlétének ellensúlyozására. Bubenyik, a bá-ró komornyikja nagyon élelmes volt, szép kis üzletet csinált abból, hogy elterjesztette, hogy a kertben kincsek vannak el-ásva, s nem kis pénzt voltak hajlandók a parasztok kifizetni, hogy megengedje nekik a kincskeresést.
Nem kis gondot jelentett Kopereczky számára a kétezer fo-rint, ugyanis csak a fõkötõõrök közremûködésével tudott vol-na pénzhez jutni. A családi hagyomány az Anjouk korából õr-zött egy húsz gyönggyel ékesített fõkötõt, a gyöngyök száma azonban egyre inkább csökkent, mígnem már csak négy ma-radt, ekkor a báró édesanyja két idõs hölgyre bízta a fõkötõ megmaradt ékességeinek megõrzését, mert a legenda szerint, ha azok teljesen elfogynak, akkor a Kopereczky famíliának is vége. Így a hölgyek elszántan õrizték a családi ereklyéket.
A furfangos komornyikra bízták, hogy oldja meg a nehéz helyzetet, és szerezzen meg egy darabot. Cselhez folyamo-dott, becsapta a hölgyeket azzal a mesével, hogy Malinka elõtt nem jelent akadályt a vasláda, mivel õ egy olyan cso-daszerszám tulajdonosa, hogy nem gond számára a vasláda kinyitása. A két fõkötõõr annyira megrémült, hogy inkább két gyöngyöt ajánlottak fel, csak hogy megtarthassák hivata-lukat, mivel Bubenyik még azt is elhíresztelte, hogy a báró úrnak mind a négyre szüksége lenne, s így inkább kettõt hagytak veszni.
Másnap már alig várta a titkár, hogy a báróné megjelen-jen, s láthassa Vilmát, de sehogy se akart kijönni, végül nem mindennapi gondolata támadt. Kõmûvesek dolgoztak a kas-télyon, a kapu fölé új címert raktak fel, az õ csigájukon hú-zatta fel magát Vilma szobájának ablaka elé, ezzel nem kis meglepetést okozva az asszonynak, aki éppen fésülködött, ugyanis a tükörben pillantotta meg régi szerelmének képét. Az elsõ döbbenet után, hiszen azt hitte, hogy kísértetet Iát, sikerült felocsúdnia, de a férfi számára nyilvánvalóvá vált, hogy Vilma még mindig vonzódik hozzá.
Kopereczky elkeseredetten kereste a kulcsot égen-földön, a kísérõlevelet megkapta, de hol a kulcs, ez volt a kulcsprob-lémája. Útnak indultak Bontó megyébe Bontóvárra, de hírét vették, hogy a megyeszékhelyen már nagyon készülnek a fõ-ispán beiktatására: szétszedték a diadalkaput, záptojásokat gyûjtöttek a tiszteletükre. Az igaz, hogy a közgyûlési terem-ben már ott lesznek a Nosztyak, de hogyan fognak eljutni odáig. Nem maradt más hátra Malinka Rekettyésnél leszál-lította fõnökét a vonatról, avval az ürüggyel, hogy Tóth Mi-hály és vadásztársasága üdvözölni szeretné az új fõispánt, s így sikerült a vonatcsatlakozásról is lemaradni, s csak más-nap érkeztek Bontóvárra.
Nagy volt a sürgés-forgás a városban, a báró ellenlábasa, Topsich gróf is megérkezett. Aztán nem kis feltûnést keltve egy fehér kocsiból, egy varázslatos szépségû kisasszony lé-pett ki, a karzatra vitték mutogatni. Tóth Mihály fölvásárol-ta az összes záptojást a botrány megelõzésére. A fõispán szo-báiban már ott várták a Nosztyak. Poltáry mondta az üdvöz-lõ beszédet, nincs az a kávédaráló gépezet, melyet õ felül ne múlna, ha egyszer kinyitja frázisainak zsilipjét. Sürgönyt ka-pott a báró a belügyminisztertõl, és számjegyekkel volt ér-telmetlenné téve. Nem tudta Noszty felolvasni, s kérte a kul-csot, mire Kopereczky közölte, hogy elveszett, s hívjanak la-katost, erre kipukkadt a többiekbõl a nevetés. Szegény báró beismerte, hogy nem valami nagy agyi kapacitással van megáldva. Hatalmas káosszal, hangzavarral indult a beikta-tás, Poltáry már azt hitte, hogy a beszédére se kerül sor, de végül sikerült elmondani. Malinka ereiben megfagyott a vér, ugyanis ugyanazt a harminc éves beszédet adta elõ, amelyet õ is szóról szóra bemagoltatott a fõispánnal. Kopereczkyt nemigen zsenírozta, hogy elõtte ugyanaz a beszéd már el-hangzott, teljes átérzéssel újra elmondta, de nem tört ki bot-rány, épp ellenkezõleg, hatalmas sikert aratott vele, mert mindenki azt hitte, hogy parodizálja az elõtte szólót, s bámu-latba ejtette a hallgatóságot a szónok memóriája, ahogyan szóról szóra visszaadta az elõtte szóló mondatait.
Noszty Feri eközben Tóth Marit kereste, meg akarta néz-ni a gazdag, egymillió forint hozománnyal rendelkezõ leányzót. Tóth Mihály, az édesapja Amerikában gazdagodott meg. Ahogy így informálódott a lányról, azt is megtudta, hogy a lány már nagyon sok kérõt utasított vissza, mert attól fél, hogy minden udvarló a hozományára és a vagyonra uta-zik; s nem õt, hanem a pénzt szeretik. Feri szerette volna, ha bemutatják a lánynak, de aztán rájött, hogy nem olyan sür-gõs ez a bemutatkozás.
Nagy ceremóniával megtörtént Kopereczky beiktatása, s nagy nehezen a bõröndbõl elõkerül a kulcs is, aminek a se-gítségével megfejtették a belügyminiszter sürgönyét. Abban arról értesítették, hogy meghalt a legidõsebb Kopereczky Iz-rael Izsák, s így a fõispán örökölte az évi negyvenezer forin-tos járadékot. Az öreg Noszty nagyon örült, s gratulált a ve-jének, elérkezettnek látta az idõt, hogy most már Feri sorsát is eligazítsák, s arra kérte, hogy neveztesse ki fõszolgabíró-nak. A Tóth Mari meghódítására vonatkozó haditerv kidol-gozására Homlódynét, Máli nénit kérik meg a férje közvetí-tésével.
Harmincöt évvel történetünk elõtt élt Pesten egy Nagy Ist-ván nevû tajtékpipametszõ, az õ egyik legénye volt történe-tünkbeli Tóth Mihály, s neki volt két jó barátja: Velkovics György és Stromm Adalbert, no ezek elhatározták, hogy köl-csönösen segíteni fogják egymást. Velkovics volt, aki elõ-ször megfelezte az örökségét Tóthtal, majd Tóth támogatta õt Amerikából. Velkovics késõbb nemességet is vásárolt ma-gának, s úgy felvitte az isten a dolgát, hogy Trencsén város polgármestere lett. Tóth is megnõsült, körbeutazta a világot, majd New Yorkban telepedett le, s vállalkozásba kezdett. Elõbb tajtékpipákat próbált eladni, majd az igazi üzleti sikert a sóskifli sütés hozta meg, milliomos lett. Az édesapja teme-tésére látogatott haza, s akkor nézte meg a szõlõt, amit örö-költ a Somlyó-hegyen, s ez annyira elnyerte a tetszését, hogy azóta minden szüretet itt töltött.