Hajnal van. Kis tanya a végtelen pusztán. Mesebeli házi-kó, megfeketült nádfedelét sötét moha lepi, gerincét szétrúg-ta a gólya meg a szélvész, fala bármilyen vastag, egyszer csak ráborul a benne lakókra. Ma még boldog a tanya. Itt minden csak szép lehet, csak jó lehet és megelégedett. Em-berállatok õsi lakhelye. Kerítés semerre, nyoma sincs - mi-nek? A legközelebbi tanya is irdatlan távolságban van.
Kislány áll a mezõben, parányi csöppség a roppant ég alatt, két kicsi keze fejével az álmot dörzsöli a szemeibõl, ott áll, ahogy Isten megteremtette, ott áll mezítelen. Még a ma-darak is csak most ébrednek, s mindjárt vígan ficserékelnek, a kis embercsirke duzmaszkodva csak áll, csak áll. Vékony kis barna teste, mint valami kis állat, a harmat hull rá. Sem-mire se gondol, azt se tudja, hogy került ki.
Sovány, száraz asszony lép ki az udvarra. Hat gyerek nyü-zsög ki a törpe ajtón a szabadba, a jó édesanya egyszerre gondozza valamennyit, gondoskodása az elsõ percben any-nyi, hogy rájuk rikolt fáradt, nyöszörgõ hangján: erkölcsi ta-nítás: - Hogy a fene ött vón meg bennetöket. A két nagy fi-únak a nyakában van a tarisznya, s benne ennivaló, mennek a szõlõbe az apjukkal. A kisebbik négy iskolába megy. A leg-kisebb is, akire most adja fel az anyja a jó erõs vászonból ké-szült inget, vállán a pecséttel. De hátulról elõjön a hetedik is, a pucér, az állami, mert a jó édesanya csirkék és malacok mellett még egy állami gyereket is tart a maga hasznára, aki-ért havi nyolc pengõt fizet az állam, tavasszal meg õsszel egy-egy inget, egy pár harisnyát, egy zubbonyt, télire nagy-kendõt, jó erõset gyapjúból és egy pár gyerekbakancsot.
A ruhátlan árva nézi egy darabig a nyüzsgést, aztán rákezdi: Az az én ingem. Kedves anyám, az az én ingem. Kedves anyám az én ingemet teszi rá a Rózsira. - Hallgatsz-e? Nézd csak, hogy visszagyütt, ahelyett, hogy menne munkára a kis disznó." Az iskolába menõ gyerekek viháncolva néznek a kis államira, aki mezítelen áll a tornác elõtt. A gyerekek tejet kap-nak, csak Csöre nem szereti, ez a neve a kis névtelennek, vala-hogy ez ragadt rá. Még mindig duzzog, fáj neki az ing. Kedves anyám a korpás kezével vág egy szelet kenyeret neki, s odaad-ja. Aztán fogja a vesszõt, s kiviszi a Borist legelni.
A múlt héten erre ment Mágócs István, akkor is megállott, amikor õ a tehenet õrizte, és nevetve nézte, hogy pucéron áll a tehén farkánál a kislány. Csalogatta is, de õ elszaladt, ma-ga sem tudta, miért. Neki még sose volt se ruhája, se inge, csak télen, ha már nagyon hideg volt, akkor adják rá azokat a göncöket, amelyek a többirõl levástak. A tehén Kadarcs szekerének ment neki, csalamádé volt rajta. A férfi szintén csalogatta a meztelen kislányt, mézes kenyeret ígért neki. Az csak bámult, azt se tudta, mi a mézes kenyér. Jóformán még nem is tudott beszélni, nem volt kivel, neki odahaza nem volt szabad. Kadarcs nem szólt többet a gyerekhez, látta, hogy nagyon messze kellene utánaszaladni, ha meg akarná fogni. Majd délután a melegbe...
Hát a Boris mintha hozzá akarna dörgölõzni, csak feltúrja õt a nedves ráspolyos orrával, s kisodorja a kezébõl, majd felfal-ta a sós, korpás kenyeret. A kislány keservesen sírva fakadt. Ráadásul a Borcsa belement a szõlõbe, mert a kis Csöre elbá-mészkodott, és a kenyerét siratta, és haragudott a Borisra. A te-hén legázolt egy tõke szõlõt. Nem kell neki, csak legázolja.
Amikor meglátták, hogy mi történt, azzal fenyegették, hogy nem kap vacsorát, s õ visszaszólt, hogy nem is kell, ak-kor úgy megharagudott rá kedves anyám, hogy ebédet se adott neki. Este azért csak odalökte a szelet kenyeret, de Csöre visszautasította, mondván, hogy azt mondták neki, nem kap vacsorát, s õ nem eszik az övékbõl. Erre jól elver-te kedves anyám, s a végén kézcsókkal kellett bocsánatot kérnie.
Más alkalommal nem is a nádas felé ment legeltetni, ha-nem a dinnyeföld felé. Ott látott egy szép dinnyét, levette, jól a földhöz vágta, a dinnye széttört, és akkor ki lehetett en-ni a belét kézzel. De rajtakapta kedves anyám, s elkezdte csépelni: - Hát tolvajt nevelek én belõled? - kiabálta, s meg-fenyegette, hogy megmondja Dudásnak. Ezt Csöre nem na-gyon hitte, mert tudta, hogy a kedves anyja mennyire fél az urától, mert senkit se vert meg annyira durván, mint épp a feleségét. Apjuk éppen a pipájába keresett parazsat, amikor megmondta a felesége Csörét. Bezárták, hogy el ne szökhes-sen, aztán csak azt látták, hogy Dudás kivett a spórból egy darab parazsat, és azt mondta: - Fogd meg a kezét. -Dudásné is meg volt ijedve, de teljesítette a parancsot. Du-dás rátette a parazsat, de Dudásné hamarabb érezte meg a húsán a tûz égetését, és eleresztette a gyerek kezét. Csöre csak ezután érezte, s hangosan elkezdett visítani. Megsajnál-ta az asszony a gyereket, vigasztalta, de még párszor el-mondta, hogy azért nem szabad lopni. A bõröd a tied, de egyebed neked nincsen. - Maguknak van dinnyéjük, nekem meg van ingem - toporzékolt a kislány.
Második zsoltár
Egy héten keresztül nem lehetett hasznát venni a kislány-nak. Mindig fájtak a kis ujjai. Borcsa sajnálta a leginkább, mert nem vitték ki legelni, hanem reggel a fiúk vágtak egy kis csalamádét a tehénnek, kedves anyja pedig azért szidta, mert neki kellett dolgoznia. - Rá se tudok nézni a rohadtra -mondogatta neki. Jöttek a hidegek, egyre jobban szenvedett a ködtõl. Már inkább õ is a mezõre kívánkozott. Csöre meg csak játszogatott a porban a bekötött kézzel, egyszer annyi-ra furdalta a kíváncsiság, hogy elkezdte rágcsálni a rongyot a kezén, nagyon sötét feketés sebek voltak mindegyiken. Kedves anyám éppen akkor pillantott oda, s annyira megha-ragudott, hogy ki is zavarta a mezõre a tehénnel. Boris telje-sen meg volt bolondulva, mindent meg akart kóstolni, futká-rozott össze-vissza. Csöre egyik hóna alatt a kenyerét, a má-sik alatt a vesszõt szorongatta. Így szaladt a tehén után, dél-után kijöttek utána a gyerekek, s mindenáron szõlõre vágy-tak. Fúrtak egy lyukat a kerítés alá és bemásztak, de rajta kapta õket Kadarcs gazda, s elzavarta a többieket, csak Csörét tartotta ott.
Felkapta a férfi a gyereket, dobálta, belefújt a hasába, s azt mondogatta, hogy õ nem Pista bácsi, hanem Rudi bácsi. Egyszer csak velõtrázó sikoltást hallottak. A goromba ember a nagy viháncolásban karóba vágta a gyereket, hogy az vé-res lett rögtön. De nem törõdött vele, ledobta és hazaküldte. Sehol senki, csak egy kismadár tipegett gyalog a nagy tar-lón. Amikor utolérte a többieket, nem tudott a kérdésükre válaszolni, hogy miért véres, csak sírt keservesen. Otthon aztán kedves anyám megnézte, megmosta, bekötötte, még csak egy rossz szót se szólt. Ketten aludtak Rozival a ke-mencekuckóban. Csörének olyan meleg gyûlt a lelkébe, hogy majdnem megszakadt a kis szíve. Hogy mégis szereti õtet a kedves anyám. És valósággal büszke volt, és dédelget te a sebet, pedig sajgott neki a szúrása. Félálomban még hal-lotta, hogy a Kadarcs Pistát szidták. Végül megsimogatta magát, s talán még soha életében ilyen szépen nem aludt el.
Harmadik zsoltár
A hajnalok egyre hûvösebbek, de azt megszokja az ember. A pucér lányka dideregve ment ki a tehénnel napról napra. Csak az a furcsa, azelõtt sohase látta senki, most meg akár-mikor ment a tehén után, mind csak férfiszemmel találkozott. A gyerekekkel lovacskásat játszottak, Csöre után kötötték a kiskocsit, és abba beleültek a gyerekek, neki húzni kellett. És Csöre elkezdett sírni: - Nehezek vattok, nem vagyok én ló. Meg azt is akarta, hogy õt is húzzák, de a többiek kinevették, ki hallott már olyat, hogy a ló beleüljön a szekérbe.
A másik kedvenc játékuk az volt, hogy beleültek a kútba, és leeresztették egymást, egészen a vízig. De Rózsit nem, s este be is árulta õket, jól kikaptak érte. Aztán egy másik al-kalommal, a gyerekek kiszöktek utána, amikor Borist legel-tette, s megfejték a tehenet, mert tejet akartak inni. Csöre nem mondta meg a csodálkozó kedves anyámnak, hogy Bor-csa miért ad kevesebb tejet, mint szokott. Úgy igyekezett mindenkinek kedvében járni, mert csak azt szerette volna, hogy egyforma legyen a többivel. Persze nem lehetett, mert a többi más volt, azoknak volt ruhájuk és cipõjük is. Játékot nem lehet elfelejteni, se a veréseket. Legjobban nem lehet a szenvedéseket.
Amikor kedves anyám a városba ment vásárolni, akkor nem kellett kimenni a tehénnel. Csöre ilyenkor egyedül ne-kilátott, hogy kitakarítsa az egész házat. Mindent letörölge-tett. Amikor hazaért az asszony, ilyenkor körülnézett és megkomolyodott: Van már nekem egy kislányom, aki kita-karít szépen - s megcsókolgatta a kis államit. Csöre varrónõ akart lenni, s titokban ellopta a tût, s babaruhákat varrt.
Sose volt távol a tanyától, akár egy kismalac. A templom-nak még a tornyát se látta hétéves koráig. Egyszer rokonok jöttek szekérrel, azon nagyon elcsodálkozott, hogy rokon is van a világon. Neki nem volt se anyja, se apja, se semmifé-léje, rokona se. Ezt nagyon igazságtalannak találta. Aztán a vendégek arról meséltek, hogy az egyik családnál a kilenc-éves levágta az államit, s lesózta, akár egy disznót. Csöre csak hallgatta, lehet, hogy rá is ez a sors vár, de õ ugyan nem hagyná magát, inkább õ sózná le a Rózsit, aki az õ ruháját hordja.
Aztán a Boris megellett, volt nagy izgatottság. Senki se feküdt le, mindenki ébren maradt, a sok gyerek mind az is-tállóajtóban ácsorgott, nem akart lefeküdni egy se. Kardics Istvánt hívták át, hogy segítsen. Másnap reggel már nagyon szép volt a kis boci, az egyik gyerek még a krumplilevesét is odaadta a kis állatnak. De nem múlt el este veszekedés nél-kül. Kedves apa a mezõn dolgozott, kukoricát törtek, nagyon fáradtan ért haza, s közölte a feleségével, hogy végez vele, s ráfogta a nagykést. Szaladtak mindahányan arra, amerre csak láttak, Dudásné a kazal tetején bújt el. Már késõ volt, s egy kísértet jelent meg az udvaron, s elkezdte ijesztgetni õket. Csörét tolták elõre, hogy szóljon az apjuknak, szegény kislánynak nem volt szabad félnie semmitõl, õ súgta kedves apa fülébe, hogy mi történt. Erre Dudás elõvette a revolve-rét, és belelõtt a kísértetbe, aki elesett, s ott maradt az udva-ron. Reggel amikor végre felébredt, meglelte az elõzõ napi szellemet, s rádöbbent, hogy megölt valakit, s öngyilkos akart lenni. Ijedten szaladtak az asszony után, hogy csinál-jon valamit végre. Végül bement a községházára, s elmond-ta, hogy a gyerekeit védte a lepedõs szomszédtól, Kadarcs Istvántól, mert tényleg szellemnek hitték, végül elengedték.
Csak Csöre tudta, hogy ki volt a szellem, s ezután félõs lett, de annyira, hogy nem mert többé egyedül maradni, folyton szellemet látott mindenfelé. Akkor éjszaka arra ébredt, hogy kedves anyám jajgat, szipog, nyög, nyöszörög: de még kedves apám sem káromkodik, viszi a vödröt, tele vérrel. A gyerekek felébredtek, ácsorogtak, lesték, hogy mi történik. Talán visz-szajött a szellem, az ártott meg szegény asszonynak.
Negyedik zsoltár
Azután a gyerekek mindennap csak elmentek iskolába, Mi az az iskola? Csöre szeretett volna menni. Az valami jó lehet, de nem tudta, mi, mert õ még sohase volt kinn a tanyá-ból. Éppen a szalmazsákot tömték, amikor a naccsága jött az árvaintézettõl, Csöre gyorsan elszökött, mert neki a lelkére kötötték, hogy ilyenkor fusson el. A nagyságától különösen félt kedves anyám. Most számon kérte, hogy miért van a gyerek meztelenül, amikor emiatt már többször figyelmez-tette. Dudásné azzal védekezett, hogy olyan vadóc, hogy nem tûri magán a ruhát. Aztán hivatalos szemlét tartott a szobában, majd közölte, hogy mi a vád ellene. A legkisebb gyerekével egyidõs a kislány, s az idén már iskolába kellett volna adni, elmulasztotta az iskolaköteles idõt. Dudásné azt hazudta, hogy Csöre nagyon beteges, s ráadásul butácska is. Másnapra a nagysága berendelte kilencre a faluba. Most de-rült ki, hogy hivatalosan Állami Árvácskának nevezték el. Kedves anyám nagyon dühös volt, hogy most akarják elven-ni, amikor már hasznát is vehetné.
Dudásné felöltötte azt a fekete ruháját, amiben mindig a faluba ment. Megengedte Csörének, hogy amíg távol van, addig kitakaríthat. A kislány úgy dolgozott, mint egy kis tün-dér, még a padlót is felmázolta, s szépen elmosogatott. Ami-kor hazaért az asszony, igen elcsodálkozott, azt hitte, hogy valamelyik gyereke mosogatott el. Csöre büszke örömmel állt, megdicsérte, s megsajnálta, adott neki enni.
Másnap megfürdette szappanos vízben, ráadta a Rózsi egyik ruháját, s bevitte a faluba. Egész úton szomjas volt. A falu is valami olyan volt, mintha nem lenne igaz. Õ még sohase lá-tott ennyi rengeteg házat egymás mellett. Egy nagy, téglából készült házba mentek be. A kisasszony közölte Dudásnéval, hogy õ most már mehet, de Csöre mind a két kezével úgy be-leragadt a kedves anyám szoknyájába, hogy majdnem lesza-kította. Egy szép babát adtak a kezébe, s mire körülnézett, az asszony már el is tûnt. Egy másik szobába vezették át, ott rengeteg babát látott, s azok nem sírtak, aztán rájött hogy azok nem élõk, háromnak szét is törte a porcelánfejét, s gyorsan eliszkolt a nyitott ajtón át. Fáradtan ment, s egy má-sik faluba ért, õ azt hitte, visszakerült oda ahonnan jött, mert el se tudta képzelni, hogy egynél több falu is létezhet.
Szerencséjére Dudásék rokona talált rá, s amikor megfür-dették, rájöttek, hogy kicsoda, megetették, majd másnap reg-gel szekéren visszavitték Dudásékhoz. Csöre amikor meg-hallotta az ismerõs káromkodást, rögtön otthon érezte ma-gát. Nem is tudom, miféle szerzet, mondta kedves anyám Csörérõl, vékony csontú. Nem vóna rossz gyerek, igyekszik is, de semmit se ér, gyenge.
Másnap a cseléd jött a kislányért, megkötözte, s úgy vitte, de egész úton hadakoztak. Aztán végül megkérdezte Csörét, miért ragaszkodik ennyire kedves anyámhoz, amikor az nem is szereti õt, csak a pénzt, amit azért kapott, hogy tartotta. Aztán megnyugtatta a kislányt, majd kap egy másik kedves anyát, aki ugyanilyen lesz, az is azért veszi magához, hogy pénzt kapjon. Pénzért akárki lesz egy államinak a kedves anyja. Nem értette a kislány ezt, de valami megfagyott ben-ne, és már nem akarta kedvesanyámat.
Ötödik zsoltár
A kislány oda-odalesett az idegen asszonyra, csodálkozva látta, hogy ilyen fiatal, almaképû akar államit venni. Õ addig azt hitte, hogy államit nem is adnak csak aszalodott öregek-nek. Sárgás haja volt, a hangja nagyon éles. - Itt jó helyen leszel fiam, Szennyes néninél, gazdag embereknél leszel, lesz jó ruhád, ennivalód, minden jó lesz, jársz szépen az is-kolába, lesznek könyveid, megtanulsz írni, olvasni. De na-gyon jól viseld magadat - mondta neki a nagysága.
Zsaba Máriéknál nagy tanyaudvar volt, óriási nagy házak, úgy tûnt a kislánynak, egész falu. Megvacsoráztatták, nem igazán lehetett tudni, mi van a lábasban, mind megette, ami benne volt, még a legyeket is, azt hitte, tepertõ. Zsaba Mári bevitte a kis szobába, ahol õ is aludt, aztán hallotta még, hogy Zsófi, a cseléd azt mondja, hogy nem valami váloga-tós, mert még a legyeket is megette. Ebben a pillanatban el-kezdett öklendözni, hányni, s összepiszkította Zsaba Mári ágyát. Ezután Zsófival kellett aludnia. Háromkor hajnalban felrázták, s kihajtatták vele a disznókat a mezõre.
Ott ácsorgott egész délig a tarlón, akkor jött a szomszéd ka-násza, s õ rábízta az állatokat, s elindult kedves anyjához, dél-után megfordult, visszafelé indult, mert nem tudott hova len-ni a nagy erdõben. Amikor hazaért, Zsaba Mári, tejjel kínálta, de amikor a kislány kijelentette, hogy nem szereti, nagyon megharagudott rá, s minden kényesnek elmondta. Iskolába szeretett volna menni, de helyette Szennyesné jól leteremtet-te: - Mégy az anyád icskolájába. Hajtsd ki a disznót
Már ki volt készítve a mosás, mert Zsaba Mári nagyon szeretett mosni, ezt meg kellett szokni, itt örökké mostak, sikáltak. Belemártotta a gyerek fejét a lúgba, s szappan nél-kül jól megmosta neki. Vasárnap is ki kellett hajtani a tehe-net. A kedves anyja sose hozta ki az ebédet, még vasárnap se. A kislánynak az orrába csapott a húsleves szaga, amikor indult reggel, már megérezte a húslevest, a benne fõtt sárga-répával, azt igen nagyon- szerette. Amikor meglátta Zsaba Márit, ugrálni kezdett, táncolni, visítani örömében. De keser-ves csalódás érte, mert a húsleves sehogy se került elõ a cso-magból, hanem csak egy bögre aludttej s egy darab kenyér. Nem mert szólnia kislány, mert még reménykedett, hogy legalább túrós béles lesz a csomagban, de Zsaba Mári már ci-helõdött, még megcsókolta a kislányt, aztán elköszönt.
Este amikor hazaért, nagyon mérges volt, egész nap a hús-levesre gondolt. Durcásan azt mondja, hogy nem fog többet tehenet õrizni neki. Ebédre húsleves volt, sárgarépa benne, s nem adott neki belõle. Meghallotta ezt Szennyes Ferenc, s leszidta a feleségét, hogy ne csapja be azt a gyereket. Még meghallják a szomszédok. Veszekedtek, mint a kutyák, végül Zsaba Mári hozott egy jó darab fõtt húst a levesbõl, meg fõzeléket, Csöre mind megette, s már jó is lett a kedve, s da-lolt. Másnap este már, amikor a kislány hazajött, az asszony két darabban volt. Kisgyereke született, azért volt olyan vas-tag. De ahelyett, hogy el lett volna magával foglalva, sze-gény kislányt szidta, már a férje sem tudta hallgatni, s azt mondta, hogy inkább törõdjön a sajátjával. Csöre megértet-te, csak ezután vár rá kemény világ.