Tudjátok az a baj, hogy az illetékesek még mindig a szoc. rendszer szerint gondolkodnak.
Arra még nem jöttek rá, hogy a tiltás önmagában nem megoldás. Ha valamit tiltanak, az csak frusztrációt és ellenkezést szít. A megoldás az lenne, ha elé mennének a problémának.
Egy jól kiépített skate park még akkor is bevétel forrás lenne, ha nem szednének belépõt. Ha elég színvonalas a park és kiszolgáló egységek (értsd. étterem, WC, stb.) is vannak körülötte, simán lehet akár nemzetközi szintû többnapos versenyeket is szervezni. Ez pedig turistákat jelent. A turisták pedig pénzt. Ha ráadásul a parkot a helyiek bevonásával építik, valószínûleg vigyázni is fognak rá.
Az ilyen dolgokat nem is kellene csak egyetlen településnek felvállalni. Össze lehetne fogni a környéken lévõ településeknek és közösen is lehetne egy sport centrumot létrehozni. Nem lennék meglepve, ha erre még EU-s pénzeket is igénybe lehetne venni.
Érdekes módon az Alpok környékén ez mindenhol mûködik. A kis települések télen remekül megéltek a síelõkbõl, de nyáron alig volt bevételük. Összefogtak és ráálltak a hegyikerékpáros túrázok kiszolgálására. Kijelölték a pályákat (még véletlenül sem a gyalog túrázok útvonalán...), gondosan karban tartják õket és kedvezményeket biztosítanak mind szálás, mind a liftek használatához a bringások számára. Jól használható térképekkel segítik a tájékozódást. (A táblákról nem is beszélve.) És a legtöbb helyen a szerviz ellátást is biztosítják.
Ha ez nem lenne elég még versenyeket is szerveznek.
Nálunk ez addig nem fog mûködni, amíg mindenki csak a saját kis szemétdombján kakaskodik. Az erdészet nem engedi be a bringásokat, mondván rongálnak. Az önkormányzat fél újat húzni az autósokkal és még véletlenül sem próbál a kerékpárosok kedvében járni. Vicces, hogy mikor egy kero út keresztezne egy autó utat, mindig ott a bringaút vége tábla, csak hogy a túloldalon ismét kitegyék a folytatást. Mindezt azért, nehogy az autósnak elsõbbséget kelljen adni egy nyamvad bringásnak.
Vicces az is, hogy az önkormányzatok mindig arra hivatkoznak, hogy nincs pénz erre nincs pénz arra. Nincs pénz kero utat építeni, nincs pénz biztonságos bringa tárolókra, nincs pénz kirakni a bringások számára a tájékozódást segítõ táblákat. De azért minden év végén van pénz a jutalmak kiosztására és egymás vállonveregetésére.
Az is baj, hogy nálunk se sport eszköznek, se közlekedési eszköznek nem tekintik a kerékpárt.
Persze mit is lehetne elvárni egy olyan országban, ahol az emberek több mint 90% nem sportol, ahol a legtöbbnek a sport = foci vagy éppen ahol azt oktatják a sofõröknek, hogy "a bringás csak egy közlekedést lassító tényezõ"?