Tulajdonképpen én a tekerésben azt látom, hogy kiszakadok a hétköznap gondjai közül. Olyankor csak a paripám, én és a végtelen országút létezik számomra. Elfelejtek mindent arra a kis idõre, ami kellemetlen, ha dühös vagyok, kitombolom magamból a feszûltséget(általában ilyenkor szoktam megondolatlanul tekerni és megszakítom magam, miután majd egy hétig képtelen vagyok nyeregbe ûlni). Engem sem a magamutogatás, meg a bizonyítás hajt, legfeljebb magam elött. Ezért nem is jártam versenyekre sem, még amikor aktívan edzettem magam, akkor sem. Legfeljebb néha, ha elcsaltak.