Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a nyáron minden bizonnyal elkezdõdnek a munkálatok. A tervek szerint az átépített stadion 35-40.000 férõhelyes lesz. A hírek szerint a neve Stadio Giovanni Agnelli lesz.
És ime az elsõ kép. A képen az új stadion látható félbevágva és pirossal a teteje, míg mögötte a Delle Alpi, a képbõl nagyon jól kivehetõ, hogy az új stadion kisebb lesz, ami nem csupán a nézõtér csökkentésében jelentkezik, a pályát körülvevõ futópálya is eltünik. Valamint a stadion körül több kiszolgáló egységek is épülnek majd.
A második képbõl már jól látható, hogy mennyire közel kerülnek a lelátók a pályához. A stadion így egy igazi kis katlan lesz, ami minden bizonnyal felejthetetlen élményt nyújt majd a kilátogató szurkolóknak. Egy másik elõnye a stadionnak, hogy a korábbi felvetéseket, melyek szerint egy névadó szponzora lenne a stadionnak (pl.: Nike) végül elvetették, így Giovanni Agnelli -rõl fogják elnevezni a stadiont.
Az elönyõk mellett most esék néhány szó a hátrányokról is: az építmény befogadóképessége radikálisan csökkenni fog, és a 35.000 fõ bérletest figyelembevéve igencsak nehézkes lesz majd a jegyszerzés. Persze a végleges tervek elkészülése még odébb van, és csak bizhatunk benne, hogy a kb. 40.000 férõhelybõl több lesz. Egy másik hátrány, hogy még mindig nincs pontos dátum a munkálatok elkezdésérõl.