Bár a Roma már megegyezett a Reallal Emerson átigazolásáról, ez nem nagyon érdekli a brazil középpályást.
Mint ismeretes, a fõvárosiak semmiképp sem szeretnék, hogy a "Puma" az egyik legnagyobb ellenségüket erõsítse a jövõben. Õk legszívesebben a Real Madridnak adnák el a középpályást, és már meg is egyeztek abban, hogy Emerson 17 millió euróért a spanyoloké lehet. A probléma csak az, hogy a játékosnak esze ágában sincs a "Királyi Gárdába" igazolni. Õ már döntött, mégpedig a Juventus mellett:
"Hallottam, hogy a Roma és a Real megegyezett, de elég érdekesnek találom, hogy mindezt nélkülem tették. Januárban tárgyaltam a madridiakkal, de akkor túl magasnak találták az igényeim. Most, hogy elígérkeztem a Zebrákhoz, újra jelentkeztek. A bianconerok végig korrekt tárgyalópartnerek voltak velem, én pedig nem gondoltam meg magam: a Juventusba akarok szerzõdni."
A Roma szurkolói szerint Emerson árulóként viselkedik, ha Torinóba igazol.
"Soha sem ártottam a Romának. Tavaly annak ellenére maradtam itt, hogy a Chelsea egy igen jó ajánlattal kecsegtetett. A télen maradtam, mert Sensi elnök úr megkért, hogy együtt küzdjünk a Scudettoért. Nem vagyok áruló, tiszta a lelkiismeretem. Nem az én hibám, hogy a Roma és a Juventus kapcsolata nem túl jó. Nem azért szerzõdöm a Zebrákhoz, mert Capello lett az edzõjük, ez csak véletlen egybeesés."