Képzeljünk el egy gyorsan mozgó ûrhajót - de akár egy vasúti kocsit, mint Einstein kedvenc példáiban -, és annak két végén egy-egy petárdát. Tegyük fel, hogy ezeket egy-egy fényjellel lehet begyújtani; amit most meg is teszünk egy olyannal, amelyet pont az ûrhajó közepén adunk ki, vagyis tõlük egyenlõ távolságra.
Mit tapasztalunk az ûrhajón belül, azaz vele együtt mozogva? Semmi különöset: elindul a két fényjel, majd megérkezik a két petárdához, és azok megörvendeztetik az utasokat egy-egy szép pukkanással. Természetesen egyszerre, mert hiszen a középtõl egyenlõ távolságra vannak, és a fény sebessége is ugyanaz a két irányban. No és mit tapasztalunk, ha mindezt kívülrõl szemléljük, egy olyan rendszerbõl, amelyhez képest az egész ûrhajó mozog? (Vagy amely az ûrhajóhoz képest mozog, ez az egyenértékûség miatt mindegy.) A fény most a mi rendszerünkben halad ugyanazzal a sebességgel minden irányban, így a hajóval együtt és azzal szembe is. Ezért nem kétséges, hogy a hajó elején lévõ petárdát késõbb fogja elérni, mint a végén lévõt; az utóbbi ugyanis a saját mozgásával elébe megy, az elõbbi elszalad elõle. Tõlünk nézve tehát a két petárda nem ugyanakkor pukkan.